Egy ember bankkártyával fizet.

A bankkártyás költéseinken is meglátszik a brutális élelmiszer-drágulás hatása

A hazai bankkártyás tranzakciós adatok alapján az infláció igen komoly hatással van a különböző költéseinkre és vásárlási szokásainkra.


A K&H összefoglalója alapján a VG arról számolt be, hogy az élelmiszerárak növekedése komoly mértékben megmutatkozik a bankkártyás tranzakciókban is.

Az adatokból kiderül, hogy a bank lakossági ügyfelei tavaly decemberben 32,3 milliárd forintért vásároltak élelmiszert és italt, ami meghaladja a 2021-es évi 2,2 milliárd forintot – ez 31%-os növekedést jelent. A pénzintézet éves statisztikát is közölt: eszerint 2022-ben a K&H bankkártyásai 302,4 milliárd forintot költöttek élelmiszerre, amíg 2021-ben 223,1 milliárdot szántak hasonló célra.

Ez is érdekelhet: Rekordot döntött a budapesti lakások négyzetméterára

A szóban forgó statisztika azonban egy nem akármilyen érdekességet is takar, hiszen az egy tranzakcióra jutó költség kevesebb lett az elmúlt 12 hónap folyamán, tehát a fogyasztók alkalmanként kevesebbet költöttek, viszont több alkalommal vásároltak és nagyobb összeget hagytak ott a pénztáraknál.

Jó példa erre, hogy tavaly decemberben egy-egy élelmiszer-tranzakcióra átlagosan 5300 forint jutott, azonban egy évvel korábban 5530 forint, ami 4 százalékos csökkenést takar. 2022 egészében pedig az egy kártyás élelmiszer-vásárlásra jutó átlagos összeg 4964 forintra jött ki, ami 13 százalékkal kevesebb el a 2021-es értéknél.

Érdemes pár szót ejteni a hivatalos magyar inflációs adatokról is, hiszen ezen információk birtokában jóval kevésbé tűnnek meglepőnek a fentebb említett adatok: 2023. januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg a tavalyi év első hónapjának árszintjét. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint egy hónap alatt 2,3 százalékos volt a drágulás. Külön kiemelendő, hogy éves szinten a háztartási energia (52,4 százalék) mellett az élelmiszerek (44 százalék) ára növekedett a legdrasztikusabban.

A negatív adatok ellenére azonban bőven elképzelhető, hogy a következő hónapokban egy pozitívabb tendencia szemtanúi lehetünk.

Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője véleménye szerint, ha a forint továbbra is jól tartja magát az euróval szemben, az egy idő után könnyen hatással lehet az importélelmiszerek árára a jövőben.

A szakértő szerint először tavasszal stabilizálódhatnak az élelmiszerárak, ám a várható árstop-kivezetés valamelyest fékezheti ezt a folyamatot. Erdélyi emellett a gabona világpiaci árának csökkenését nevezte meg kedvező folyamatnak.

Ez a hatás pedig kiegészülve az erősebb forinttal idővel hazánkba is begyűrűzhet. A hazai gabona- és a lisztárakban is megjelenhet a következő hónapokban

– tette hozzá az elemző.

Erdélyi Dóra továbbá kifejtette, hogy az idei évben elsősorban az árnövekedés megállására lehet számítani, mintsem a csökkenésre. A válság okán visszafogottabb lett a belső kereslet, így a fogyasztás várható csökkenése sokat számíthat, ugyanis a magas infláció rontja a keresetek vásárlóértékét, ezáltal pedig a fogyasztók kevesebbet tudnak költeni.


A figyelmetekbe ajánljuk