Elsőként a Seychelle-szigetek lépett. Enyhített szigorításokkal mostantól csak az lépheti át a Kelet-Afrikai ország határát, aki beoltatta magát covid ellen.


Az Indiai-óceán egzotikus szigetére a járvány elharapózása óta csak bizonyos országokból lehetett beutazni, és csak azoknak, akik 72 órán belüli negatív PCR-teszttel rendelkeztek, valamint az érkezésüket követően tíz napra karanténba vonultak.

A 115 szigetből álló szigetegyüttes most enyhített a szigorításokon, de csak kizárólag azok számára, akik már kétszer megkapták a koronavírus elleni oltást. Bár esetükben a tíz napos karanténtól eltekintenek, az oltást igazoló papír mellett még nekik is szükségük van 72 óránál nem régebbi negatív tesztre.

A módosított korlátozások várhatóan március közepéig lesznek érvényben, azt követően pedig további enyhítésekre lehet majd számítani.

A Seychelle-szigetek újbóli megnyitása egyébként rendkívül fontos lépés, hiszen az ország GDP-jének hatvanöt százalékát a turizmus szolgáltatja. A nyitást vélhetően más országok is fontolóra veszik a közeljövőben, pláne az után, hogy a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) bejelentette: márciustól új alkalmazást vezetnek be a jelentősebb légitársaságoknál, mellyel egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban és biztonságosabban lehet kezelni az utasok oltásokkal és tesztekkel kapcsolatos adatait.

via Roadster.hu

Friss

Lil Nas X a főszereplője a BROCKHAMPTON szürreális új klipjének

A formáció jóbarátja, Dominic Fike a videó másik főszereplője.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk