Nem érted, hogy mi az a metaverzum? Elmagyarázzuk!

Nem érted, hogy mi az a metaverzum? Elmagyarázzuk!

Függőség, bűnözés, technológia és a jövő.


Mi az a metaverzum?

Van néhány meghatározás. Gondolhatunk rá technológiai szempontból, ahol egyszerűen az internet utódja. A számítógépek jó pár évvez ezelőtt mlg nagy szobákat foglaltak el, de összezsugorodtak, mígnem olyan dolgokat kaptunk, mint a zsebméretű okostelefonok, amelyekkel folyamatosan interakcióba léphetünk, ott ahol csak akarjuk. A metaverzum pedig egy lépéssel továbbviszi ezt, és virtuálissá teszi a tényleges környezetet, amellyel kapcsolatba lépsz, teljesen eltávolítva a számítógépek interfészét.

Az interfész (az angol interface szóból ered) két számítógépes (hardver vagy szoftver) eszköz, vagy a számítógép és az azt használó ember érintkezési felülete. Az interfész olyan megoldásokat tételez fel, amelyeket mindkét fél ért.

A metaverzumot a legtöbben még úgy definiálják, mint a megtestesült, „kézzelfogható" internetet. Ez azt jelenti, hogy lehetővé teszi az interakciót és a zsigeri élményeket egy olyan környezetben, amely majdnem olyan, mint a való élet, de mégsem az. A harmadik gyakori meghatározás szerint pedig egy ijesztő fordulópont. Ez lesz az a pillanat, amikor minden digitális lesz. A barátaid, a munkád, az identitásod és a pénzed is.

Mikor jöhet el az idő, amikor így fogunk élni?

123rf

Már itt van. Szöulban például mintegy 3 milliárd eurót fektetnek be egy olyan virtuális tér infrastruktúrájának kialakításába, amely tükrözi magát a szöuli városképet. Képesek lesznek interakcióba lépni az emberekkel, és létrehoznak egy virtuális kommunikációs ökoszisztémát, ahol a városi közigazgatás zajlik majd. Ez olyan dolgokat foglal majd magában, mint a kulturális interakció, a turizmus, az oktatás, a civil szolgáltatások és még sok minden más.

Milyen veszélyeket rejthet?

Ugyanazok a problémák vannak, mint az interneten, csak a metaverzumban ezek felnagyítva találhatóak meg. Lehet, hogy olyan avatárokkal lépsz majd kapcsolatba, akik úgy néznek ki, mint az ismerőseid, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg az adott személlyel beszélgetsz. A jelszavak és a pénz megszerzésére irányuló social engineering egy kicsit reálisabbá válik. A metaverzumot valószínűleg non-fungible tokenekkel (NFT) fogják finanszírozni, ami talán a bűnözői közösséget is jobban vonzza majd, hiszen sokkal könnyebben tudnak majd pénzt mosni vagy csalást elkövetni, a virtuális világ egy másik részébe áthelyezve.

Milyen próblémák származhatnak belőle?

Pszichológiai aspektusok, mert az emberek függővé válnak az internettől. Ez a világ pedig még ennél is csábítóbb lesz. Az emberek képesek lesznek napokat eltölteni a metaverzumban, és ennek igencsak súlyos és kiszámíthatatlan pszichológiai következményei lesznek, amit előre még nem is tudhatunk pontosan.

(ScienceFocus)

A figyelmetekbe ajánljuk