Úgy tűnik nagyobb feladatot kell megoldani a Marson, mivel a NASA marshelikopterének első repülését harmadszor is le kell fújni.

Az Ingenuity tesztelése már a hétvégén is elmaradt, akkor a NASA közleményben műszaki hiba miatt halasztotta el a Mars-helikopter első, közép-európai idő szerint hétfő hajnalra tervezett útját, mely első lett volna egy idegen bolygó felszínén.

Az első rotortesztek ugyan sikeresek voltak – ezért a NASA pénteken még azt közölte, hogy a helikopter készen áll a felszállásra, a magasba emelkedésre és egyhelyben maradásra, ugyanakkor probléma lépett fel az Ingenuity rotorjainak nagysebességű tesztje során, egészen pontosan akkor, amikor a mozgást vezérlő számítógépet repülési üzemmódba kapcsolták.

A NASA tervei szerint ezt a problémát orvosolták volna április 14-re, és a közleményben is hangsúlyozták, hogy az Ingenuity egészséges és jól működik.

De úgy tűnik egy kissé bonyolultabb dolgot kell orvosolni a szakembereknek:

470 millió kilométer távolságból kell a helikopter szoftverét frissíteni.

Az új közlemény már nem is ígérget pontos új repülési időpontot: legkorábban jövő héten jelölik meg, mikorra is tervezik repülést. A NASA kiemelte, hogy az Ingenuity amúgy teljesen ép, csupán a szoftverrel van gond, így megoldható a történelmi marsrepülés.

Ha minden jól megy, az első tesztrepülése során az Ingenuity három méter magasra próbál majd felemelkedni a vörös bolygó rendkívül ritka légkörében és 30 másodpercnyi egyhelyben lebegés után tér majd vissza a felszínre. A tervek szerint összesen öt, fokozatosan nehezedő manővert fog végrehajtani egy hónap alatt és a repülések közben nagyfelbontású fényképeket fog készíteni.

Ha véletlen az Ingenuity nem járna sikerrel, nem történne tragédia: a NASA csupán arra kíváncsi, hogy lehetséges-e repülni a Marson, ami a későbbiekben nagy segítség lehet a következő missziókban.


Friss

A Élősködők rendezője mélytengeri lényekről csinál filmet

Bong Joon-ho első animációs filmjére készül.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk