Pontosabban halott, 5 éve ugyanis átvette az egész felett az irányítást a mesterséges intelligencia.


Egy érdekes, Halott Internet névre keresztelt összeesküvés elmélet terjeng az interneten az internetről. Az elmélet szerint az internet egy halott, kietlen cybertér, ami felett átvette az irányítást a mesterséges intelligencia. Vagyis az internet kamu, ismétlem, az internet kamu. Az egész egy megtévesztés.

Az elmélet szerint amit az interneten látunk kontentként, annak nagyrészét már a mesterséges intelligencia generálta, influenszerek pedig együtt hálnak a mesterséges intelligenciával. Pontosabban a kormánnyal és a nagy vállalatokkal, akiknek a megbízásából meggyőznek minket, hogy vásároljunk dolgokat.

Mint állítják, egy normál ember által írt normál poszt nem is tud nagy közönséghez eljutni az interneten, hisz a mesterséges intelligencia pumpálja helyettük saját kreálmányait, hogy illúzióban tartson minket. De a valódi emberek azért még ott küzdenek az internet kietlen, posztapokaliptikus vesztőhelyén, az éterbe küldve alig lájkolt tartalmukat. Szóval van még remény, még ha érdeklődés hiányában nem is látszik egyelőre.

Kétségtelen, hogy mióta a fél internet algoritmusok alapján működik, sok hasonló kontentet kapunk, amitől kialakul egyfajta monokultúra. Ami ugyanolyan, mint a többi sikeres dolog, nagyobb valószínűséggel lesz szintén sikeres. Éppen ezért néha nagyon kamunak érződhet az egész internet az éppen népszerű trendek végtelen repetíciójával. Ugyanakkor a magyarázat az egészre sajnos sokkal unalmasabb és hétköznapibb. Persze az is előfordulhat, hogy ezt a cikket is a mesterséges intelligencia generálta, hogy meggyőzzön téged, hogy az internet valódi.

(Forrás: The Atlantic)


A figyelmetekbe ajánljuk