A jelentések szerint a lopott tartalomért 7 millió dollárt fizetettek.


Mint arról mi is beszámoltunk, a CyberPunk 2077 mögött álló fejlesztőcéget, a CD Projekt Redet meghackelték, számtalan fájlját ellopva a cégnek, pénzt követelve értük cserébe. A lopott tartalom közt a CyberPunk 2077 kódjai mellett a Witcher 3 egy korai verzióját is eltulajdonították a tolvajok, akik egy üzenetet hagytak maguk után a cég szerverén.

A CD Projekt Red jelezte, hogy biztonsági mentésekből helyreállították már azt, ami eltűnt, továbbá nem hajlandók fizetni a hackereknek. Úgy tűnik, a tolvajok beismerték a kudarcot, hogy nem fognak látni a fejlesztőségtől egy vasat sem, úgyhogy elkezdték árulni a szerzett zsákmányt a dark weben, az internet azon részén, amit a keresők nem látnak és ezért nyugodtabban lehet illegális ügyleteket bonyolítani.

A jelentések szerint pedig már gazdát is cserélt, méghozzá 7 millió dollárért, vagyis nagyjából 2 milliárd forintnak felel le magyar valutában. Egy aukció során árverezték el a fájlokat, aminél 1 millió dollár volt a belépő összeg, majd 500 ezer dollárral emelkedtek a tétek. Egy kiberbűnözéssel foglalkozó elemző az IGN-nek azt nyilatkozta, hogy az összes lopott dolgot egy csomagban árverezték, nem külön, szóval minden egy ember kezébe kerül, akinek kiléte ismeretlen.


Friss

168 millió gyermek szorult ki az iskola falai közül a vírus miatt

Az UNICEF szerint oktatási vészhelyzet van, amely a legkiszolgáltatottabb gyerekeket érinti nagy részben - a szervezet ezért egy különleges installációval hívja fel a döntéshozók figyelmét arra, hogy mennyire fontos lenne nyitva tartani az iskolákat.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk