Napindító gondolat – 04.21.
Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 04.21.

Napindító gondolat – 04.21.

Mintha mostanában egyre többször hallanánk Savanya bácsi és Rettegi néni lesújtópanaszát a jelenről, és persze azt, hogy „régen minden jobb volt". Ismerős? Nyáry Krisztián a Hamu és Gyémánt magazinnak írt cikkében összeszedte, milyen szólamokat hangoztatnak, és azt is, hogy miért nincs igazuk. Ebből mutatunk most egy 2020-ra vonatkozó részletet.


Savanya bácsi és a járvány

Hamu és Gyémánt

„A világgazdaság 2020-ban nagyjából 4,2 százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, hogy az emberiség valaha elért legmagasabb egy főre jutó GDP-jét nem idén, hanem csak jövőre, esetleg 2023-ban érjük majd el. Ha ősszel újra beindul a gazdasági növekedés, két év múlva elérhetjük a történelem legalacsonyabb szegénységi rátáját. Szóval, ha három kiemelten fontos számot nézünk, az egy főre jutó GDP, a globális szegénység és a gyermekhalandóság adatait, akkor 2020-nál csak három jobb évet tudunk felsorolni: 2017-et, 2018-at és 2019-et" – írja a Hamu és Gyémánt magazin új, Nézőpont rovatában megjelenő cikkében Nyáry Krisztián.

A teljes cikk a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámában olvasható.

Hamu és Gyémánt magazin már az újságárusoknál!

Hamu és Gyémánt

A Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszáma április 9-től elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.

A figyelmetekbe ajánljuk