Nicholas Cage Düsseldorfban, 2016-ban.

Cage szerint a film egyáltalán nem a valóságot tükrözi, és nem tudja elképzelni azt a szituációt, amelyben egy moziban ülve saját maga neurotikus változatát nézi.


Nicolas Cage nem fogja megnézni készülő filmjét, a The Unbearable Weight of Massive Talent című mozit, amelyben saját maga kitalált változatát alakítja – írja a Dazzed.

Soha nem fogom megnézni azt a filmet. Azt mondták, hogy jó lett. A menedzserem, Mike Nilon, aki egyben a producere is a mozinak, megnézte. Nagyon boldog volt

-mondta a színész a Collidernek.

De nekem túlságosan elborult az az ötlet, hogy bemegyek egy moziba, és megnézem, ahogy Tom Gormican ( a rendező – a szerk.) erősen neurotikus, szorongásos verzióját játszom. Mert ő folyamatosan ebbe az irányba terelgetett

-folytatta.

Azt mondtam: 'Tom, ez nem én vagyok valójában. Engem igazából a csendes, meditatív, elgondolkodtató pillanatok éltetnek. Nem vagyok ez a neurotikus, feszült, szorongó fickó állandóan.' De ő azt mondta: "Nos, a neurotikus Cage a legjobb Cage". Erre én: "Oké, oké. Menjünk, haver. Megteszem, amit akarsz

-fejtette ki.

A filmben Cage mellett szerepel még többek között a The Mandalorian című sorozat főszereplője, Pedro Pascal és az Így Jártam Anyátokkal nevű szitkomból ismert Neil Patrick Harris is. A mozi premierje várhatóan 2022-ben lesz.

A figyelmetekbe ajánljuk