kamera vetítés stativ objektív mozi cinema fény

Játékfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs és kísérleti alkotásokat mutatnak be november 12. és 15. között az első Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon. Az eseményre 186 filmet neveztek 17 országból.


A beérkezett filmek közül mindössze huszonnégyet mutatnak majd be a közönségnek, végül pedig tizenhat díjat ítélnek oda a készítőknek. A fődíj a László András világhírű, pápai operatőrről elnevezett, pénzjutalommal járó trófea lesz.

Minden versenyfilm vetítését megelőzi majd a rendező videós bemutatkozása és üzenete a közönségnek. A díjátadón pedig internetes kapcsolatot teremtünk a nyertes filmek alkotóival.

- mondta Pozsgai Zsolt fesztiváligazgató.

Erre azért lesz szükség, mert a járványhelyzet miatt külföldi résztvevők, zsűritagok nem érkezhetnek az eseményre. A szervezők ellenben szívesen látnak vendégül hazai filmes szakembereket, akiknek szállást, ellátást biztosítanak a fesztivál idejére.

A zsűritagok között olyan nevek szerepelnek, mint Árpa Attila rendező, Győri Márk operatőr, Kovács Claudia operatőr és Zámbori Soma színművész. Rajtuk kívül pedig egy angol tagozatos, helyi diákokból álló zsűri is értékeli majd a filmeket.

A fesztivál eseményei a PIHFF (Papa International Historical Film Festival) weboldalán követhetők. A pápai Petőfi Moziban vetített filmeket a nézők ingyenesen megtekinthetik.

via MTI

A figyelmetekbe ajánljuk