A Perseverance nevű marsjáró robot.

A Perseverance újabb lyukat fúrt a Vörös Bolygó "Rochette" nevű sziklájába. A NASA marsjárója most már két mintát gyűjtött a Vörös Bolygóról.


A Perseverance begyűjtött egy kifúrt magot a "Rochette" nevű marsi sziklából, és a mintát az erre kijelölt titáncsőbe zárta - jelentették be a missziót felügyelő szakemberek a Twitteren – írja a Space.com

Ezt a sikert mindössze négy nappal azután érték el, hogy az autó nagyságú rover begyűjtötte „pályafutása" első marsi mintáját, amelyet szintén a Rochette-ből hámozott ki.

A Perseverance február 18-án landolt a vörös bolygó 45 kilométer széles Jezero-kráterében. A hatkerekű robot fő feladata az ősi marsi élet jeleinek felkutatása, valamint több tucatnyi minta összegyűjtése és elrejtése, amelyeket a NASA és az Európai Űrügynökség közös missziója során egy évtized múlva a Földre fognak szállítani.

Küldetése elején a rover támogatta és dokumentálta a NASA Ingenuity helikopterének első néhány repülését is. Az Ingenuity most egy hosszabb küldetésre indult, hogy felderítse a rover számára potenciálisan érdekes területeket.

Amint a Perseverance mintái megérkeznek a Földre, a NASA illetékesei szerint a tudósok a világ különböző pontjain működő laboratóriumokban megvizsgálják azokat és remélik, hogy bővebb információkat kapnak a marsi életről, valamint a bolygó éghajlatáról és geológiai történelméről.

A Perseverance először augusztus 5-én próbált meg mintát gyűjteni, de egy váratlanul puha célszikla megakasztotta, amely darabokra morzsolódott a rover ütvefúrója alatt. A Rochette sokkal szilárdabb anyagból áll, ezt a két legutóbbi fúrási kísérlet is remekül bizonyította.

A figyelmetekbe ajánljuk