A NASA marsjárója, a A Perseverance
NASA/JPL-Caltech

Nem jött össze a NASA marsjárójának első mintagyűjtési kísérlete

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a NASA marsjárója, a Perseverance elérkezett küldetésének egyik legfontosabb állomásához, augusztus 6-án, pénteken ugyanis megkezdte a mintagyűjtést a Marson. Az első kísérlet azonban nem jött össze, a Földre érkező adatok szerint a minta begyűjtésére és tárolására használt kémcső üresen maradt.


„Nem voltunk egyből sikeresek, de mindig van egy kis kockázat, amikor valami teljesen újba vág az ember"

– írta a sikertelen mintavételt követően közleményében a NASA helyettes ügyvezetője, Thomas Zurbuchen, aki azt is hozzátette, hogy a legjobb csapat dolgozik a küldetésen, így a jövőben sikerrel fogják megoldani a további mintavételeket.

Az adatok alapján egyébként a fúrás maga sikeres volt, sőt, a minta begyűjtésének menetében sem találtak hibát, végül azonban nem érzékeltek kőzeteket a fémcsőben. A földi tesztelés során nem találkoztak hasonló hibával, így most a Perseverance-en található eszközök földi másán kell reprodukálniuk a folyamatot, hogy megtalálják a probléma megfelelő megoldását.

Az első elméletek szerint a fúrásra kiválasztott kőzet reagált rosszul a mintavételre, így az is lehetséges, hogy nem hardverproblémával áll szemben a NASA. A következő napokban az adatok kiértékelésével próbálják megérteni, hogyan maradhatott üres a cső.

A marsjáró 43 mintavételre alkalmas fémcsövet vitt magával a vörös bolygóra, ám a NASA már az induláskor tudta, hogy nem reális elvárás, hogy a Perseverance az összeset megtöltse. A mintavétel ráadásul kifejezetten bonyolult folyamat: még a földi tesztelés közben, röviddel a kilövés előtt is komoly problémákat kellett megoldaniuk, mert a szennyeződést megelőzendő az egyik legtisztább földi tárgyat hozták létre a Perseverance készítésekor, a mintavételi tubusok viszont túl tiszták lettek, így egészen másképp viselkedtek, mint normális körülmények között.

A marsjáró munkájának fő célja az ősi marsi élet nyomainak felkutatása, ezért is fontos, hogy sikeres legyen a mintavétel. A mintákat ténylegesen csak nagyjából 10 év múlva tudják majd kielemezni rendesen a tudósok, ehhez először ugyanis vissza kell őket juttatni a Földre.

A figyelmetekbe ajánljuk