photo of moon surface

10 éven belül nukleáris reaktort építene a Holdra a NASA

Ha eljutunk végre újra a Holdra, akkor már tervezünk maradni is hosszabb távra. Ahhoz meg szükség lesz ugye energiára.


Már 1972 óta nem jártunk a Holdon, de a NASA Artemis nevet kapó programja keretében a tervek szerint 2024-ben visszatérünk. Sőt tervezünk maradni is, hogy hosszútávon is jelen legyünk az égitesten. Ahhoz azonban, hogy az űrhajósok a Holdon élhessenek és dolgozhassanak, energiára lesz szükségük, méghozzá nagyon sokra. A Holdon pedig ugye nincs elektromos hálózat.

Bár számos kreatív megoldás segíthetne megoldani ezt a problémát, a NASA évek óta az atomenergiát tekinti a legpraktikusabb energiaellátási lehetőségnek a jövőbeli űrhajós kolóniák számára. Szóval egy ideje már letette a voksát a megoldás mellett. Most pedig az ügynökség bejelentette azon igencsak ambíciózus tervét, hogy atomreaktort épít a Holdra. Miután a NASA a korábbi Kilopower projekt keretében évekig vizsgálta a holdi atommaghasadás lehetőségeit, most egy új, a hasadásos felszíni energiáról szóló kutatást indít az amerikai Energiaügyi Minisztériummal együttműködve.

Egyúttal felhívást tett közzé ipari partnereik számára, olyan nukleáris hasadási energiarendszerek tervezési koncepcióit várva, amik a Hold felszínén működhetnének, lehetőleg még ebben az évtizedben. A NASA szerint egy kisméretű, könnyű hasadási rendszer akár 10 kilowatt elektromos energiát is képes lenne biztosítani, ami elegendő lenne több átlagos háztartás villamosenergia-igényének kielégítésére. A holdi működés során az energiafelhasználás természetesen más lenne, mint amire a háztartásoknak a Földön szükségük van.

A NASA tájékoztatója szerint a jövőbeli maghasadási rendszereknek egalább 40 kilowatt energiát kell termelniük, ami a körülbelül 30 háztartást tudna ellátni akár 10 évig. Ilyen várható szintek mellett elegendő energiának kellene rendelkezésre állnia nemcsak a tartós holdi jelenléthez, hanem egy napon a Mars felfedezéséhez, sőt kolonizációjához is.

(Forrás: ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk