A kitűnő állapotban lévő leletek már 1970-ben előkerültek, de eddig várni kellett a részletes elemzésére.

Még 1970-ben, egy német amatőr gyűjtő talált rá a maradványokra, amiket most egy nemzetközi kutatócsoport elemzett ki részletesen. A dolog érdekessége, hogy a gyűjtő rögtön három dinoszaurusz csontvázára bukkant rá, de részleteket eddig nem lehetett ismerni, mivel a paladarabok magánkézbe kerültek. Végül 2019-ben egy kutató megvásárolta azokat a Stuttgarti Állami Természettudományi Múzeum számára.

Swiss Journal of Palaeontology

Most a szakértők a Swiss Journal of Palaeontology folyóiratban publikálták az eredményeket, amelyből számos érdekesség kiderül.

Ahogy sejteni lehetett, a leletek három őslénytől származnak, akik 180 millió évvel ezelőtt ádáz csatát vívhattak. A három részből álló maradvány egy ősi rákfélét (Proeryon), a tintahalak távoli rokonát, egy belemniteszt (Passaloteuthis laevigata) és óriási ragadozót, egy őscápát (Hybodus hauffianus) tartalmaz.

Mint kiderült a belemnitesz kiváló állapotban volt, ezért látni lehetett, hogy hátulsó részét egy ragadozó kettéharapta.

A kutatók szerint a kettéharapott állat is éppen felfalta a rákot, aki a történések alatt éppen szájában volt.

Így történhetett a támadás

Swiss Journal of Palaeontology

Azaz a teremtmények egymást falhatták fel egy időben.

Az őscápa támadását követően a belemnitesz a tengerfenékre süllyedhetett a szájában lévő zsákmánnyal együtt, hogy ott átkövüljön az iszapban


Friss

Gattuso 22 nap után felmondott a Fiorentinánál

Jó eséllyel az egyik legrövidebb edzői karrier egy csapatnál valaha.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Szingapúrban piacra dobták a laborban tenyésztett húst

A Good Meat márkanévvel ellátott tenyésztett hús megtalálható már az éttermi kínálatban.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
MTI/Balogh Zoltán

Szabó T. Anna: Porbeszéd

Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Szabó T. Anna egyik versét tolmácsoljuk.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk