t-rex

A rémisztő Tirannoszauruszok lehet, hogy mégsem magányos ragadozók voltak, ahogyan azt sokáig gondolták a szakértők.


Egyre inkább úgy tűnik társas ragadozók lehettek, mint a farkasok, ezt állítja a legújabb kutatás.

A paleontológusok ezt az elméletet egy hét évvel ezelőtt talált dél-utah-i T.Rex-tömegsír tanulmányozása során dolgozták ki. Az Arkansasi Egyetem kutatócsoportja a csontok és a kőzet geokémiai elemzésével megállapította, hogy a dinoszauruszok ugyanazon a helyen pusztultak el és ezek tetemet nem több területről bemosódó fosszíliák eredménye. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a Tirannoszauruszok társközösségekben élhettek.

„Az új, Utah állambeli lelőhely a harmadik tömeges Tirannoszaurusz-sírhely, amelyet Észak-Amerikában fedeztek fel, ezzel pedig abszolút megerősítve az először 20 évvel ezelőtt kidolgozott teóriát, amely szerint falkában éltek. Ehhez azonban további kutatásokra lesz szükség"

– mondta Kristi Curry Rogers, a Macalester Főiskola biológiaprofesszora, aki nem vett részt a kutatásban, de átnézte a leletet. Ezt követően pedig hozzátette, hogy az ügy korántsem egyszerű.

„Azt, hogy ezt a megállapítást ténylegesen megerősítsük, muszáj további kutatásokat végezni. A tényt, hogy a Tirannoszauruszok társközösségekben éltek, ennél kicsit nehezebb feladat megerősíteni. Hiszen lehetséges, hogy ezek az állatok ugyanazon a környéken éltek, anélkül, hogy társadalmi csoportokba verődtek volna, és csak a fogyatkozó erőforrások körül gyülekeztek"

– fejezte be Rogers.

Az elméletet egyébként az elmúlt húsz évben Rogersen kívül még jó páran megkérdőjelezték. Sokan úgy vélik, hogy a dinoszauruszok nem rendelkeztek olyan agyi kapacitással, hogy kifinomult társadalmi interakcióba léphessenek egymással.

(Phys.org)

A figyelmetekbe ajánljuk