Dohányfüst beöntés

Az 1700-as évek végén a dohány megérkezett az angol partokra Amerikából. Ezzel együtt pedig megérkezett az az elképzelés is, miszerint a dohányfüst beöntésként használva számos betegséget gyógyíthat. Ahogy a neve is mutatja, a dohányfüst beöntés során szó szerint füstöt fújtak a betegek végbelébe.

E technikát majdnem megfulladt embereken alkalmazták. Hiszen úgy vélték, hogy a füst belülről melegíti fel a beteget és serkentik a légzést. A The Royal Human Society a Temze bizonyos pontjain újraélesztési készleteket – köztük a dohányfüstös beöntéshez szükséges felszerelést – hagyott.

Az 1800-as évek elején azonban bebizonyosodott, hogy a dohány károsítja a szívet, és e hóbort is szerencsére hanyatlani kezdett.

A fogzás megakadályozása

Talán nem új információ, miszerint a régebbi időkben a csecsemőhalandóság az egekbe szökött, és az esetek nagy részében a halál oka teljesen ismeretlen volt. A gyermekek gyakran 6 hónapos és 2 éves koruk között haltak meg, ami az első fogak kibújásának időszaka.

Az akkori orvosok úgy gondolták, hogy ez nem lehet egyszerű véletlen egybeesés, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a fogzás folyamata a csecsemőhalál oka.

Angliában és Walesben például 1839-ben több mint 5000 halálesetet tulajdonítottak a fogzásnak. Még 1910-ben is 1600 volt ez a szám.

Hogyan harcoltak tehát az orvosok a fogzás ártalma ellen? Az érintett gyermekek szerencsétlenségére a beavatkozások széles skáláját dolgozták ki, beleértve a vérzést, a hólyagosodást és a piócák fogínyre helyezését. Egyes esetekben, még a babák tarkóját is megégették.

Kőkorszaki agyműtétek - trepanáció

A trepanálás az a folyamat, amelynek során egy lyukat fúrnak valakinek a koponyájába. Igen, ez olyan brutálisan hangzik, mint amilyen brutális.

Sokan úgy vélik, hogy a trepanálás a legkorábbi olyan műtét, amelyre régészeti bizonyítékok állnak rendelkezésre. A tudósok által eddig kiásott újkőkori koponyák 5-10%-a viseli a trepanálás egyértelmű nyomait.

Az ősi maradványokból nem mindig lehet megállapítani, hogy a műtétet a halál előtt vagy után végezték-e, de néhány páciens biztosan élt. Minden valószínűség ellenére néhány ókori betegnek sikerült túlélnie a folyamatot. Ez onnan tudható, hogy a koponyákon a gyógyulás nyomai láthatók. Bár többnyire felnőtt férfiakon végezték, a tudósok nők és gyermekek koponyáján is találtak trepanációs lyukakat.

Az újkőkorban ez a gyakorlat széles körben elterjedt volt. Mindazok ellenére, hogy utazásra és az eszmecserére szinte alig akadt lehetőség, éppen ezért bámulatos, hogy a szakértők Európában, Szibériában, Kínában és Amerikában is tártak fel lyukas koponyákat. Kijelenthető, hogy ez akkoriban divat volt. E beavatkozás azonban nem halt ki a kőkorszakkal, hanem folytatódott a klasszikus korszakban, és kitartott egészen a reneszánszig.

És ma is léteznek hasonló sebészeti eljárások, de természetesen kicsit több finomsággal és sokkal több érzéstelenítéssel.