Így éltünk akkor: betekintés az 1960-as évek lakásaiba

Lakásbelső a Kecskeméti utca 13. számú ház legfelső emeletén.

Így éltünk akkor: betekintés az 1960-as évek lakásaiba

A nagy sikerre való tekintettel újra összeállítottunk a hétvégére egy Kádár-kori nosztalgiacsomagot a különböző lakások, különböző életképeiből. Rögtön hármat is, ugyanis a hétvégén a '60-as évek mellett egyesével vesszük végig a '70-es és 80'-as évek ismeretlen pillanatait is.


1959-től közel egymillió új lakás épült Magyarországon. A lakótelepek közelébe pedig paneliskolák és ABC-k kerültek, de bőven akadtak olyanok is, akik az ikonikus Kádár-kockában nőttek fel.

Lotz Károly utca 18. enteriőr 1962-ben

Fortepan / G K

Lotz Károly utca 18. enteriőr 1962-ben

Fortepan / G K

A '60-as években még jócskán számított, hogy ki, milyen viszonyban van a hatalommal. Ekkoriban a párt és állami apparátus, az erőszakszervezetek tagjai vagy a hatalom közvetlen kiszolgálói jutottak legkönnyebben lakáshoz.

Népszabadság, Singer varrógép és Orion UR 103 Pajti rádió 1960-ban

Izraelita Szeretetotthon (egykor Vármegyeháza, ma Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola).

Fortepan / Bauer Sándor

Videoton TA-61 Alba Regia és Videoton R846 Diadal Tv készülékek 1965-ből

Talán még ma is sokan emlékeznek a különböző legendás elektromos készülékekre, amik ekkoriban kezdtek állandó szereplőkké válni a lakásokban.

Ekkoriban szinte minden lakásban létezett egy úgynevezett pihenő sarok. Ez általában egy kényelmes fotelből vagy hintaszékből állt, ahol az ember olvashatott vagy reggel megihatott egy forró kávét – vagy hallgathatta az újonnan beszerzett rádióját.

Fürdőszoba 1962-ben

Fortepan / Juráncsik Norbert

Érdekesség, hogy míg 1949-ben a csak minden tizedik lakáshoz tartozott fürdőszoba, addig a '60-s évek után ez gyökeresen megváltozott, és egyre gyakrabban fürdőszobát is kialakítottak a lakások építésekkor, még ha a napi akkoriban még nem volt általános.

A holnapi nap ugrunk egy évtizedet, és bemutatjuk az 1970-es évek lakáskultúráját is. Addig is bátran ajánljuk a múlt héten megjelent képes összeállításunkat is.

A figyelmetekbe ajánljuk