Így éltünk akkor: betekintés az 1980-as évek lakásaiba

Bajcsy-Zsilinszky út 12-14. irodaház a József Attila utca sarkon 1989-ben

Így éltünk akkor: betekintés az 1980-as évek lakásaiba

Az utolsó évtizedhez érkeztünk a hétvégén tartott Kádár-kori lakberendezői nosztalgiában. A különböző lakások, különböző életképeit a '60-as évekkel kezdtük, majd tegnap a '70-es évekkel folytattuk, és vasárnapra a színes, szagos 1980-as évek maradt.


Ugyan a bútorok stílusai nem sokat változtak. Még mindig erős lenyomata volt a jó öreg „szocreálnak", ám a társadalom már jóval többet foglalkozott a formákkal és a designnal.

Egyetértés lakótelep sorház, lakásbelső

Fortepan / Kádas Tibor

A '70-es évek lázadó hangulata átöröklődött a következő évtizedre, és az eddig szükségként használt bútorok elkezdtek kirívóvá és hivalkodókká válni.

Tóth József Füles reklámfotója 1982-ből

Neonszínű, csillogó ruhák, bizsuk, műszálas textíliák – minden, ami csillogott és színes volt. Az emberek bátrabbak voltak az öltözködésben és a lakberendezésben is. Ehhez hozzájárult az is, hogy már nem azon kellett tanakodni, hogy legyen-e fürdőszoba beépítve a lakásba vagy honnan szerezzenek bútorokat, ahogy azt két évtizeddel ezelőtt tették sokan.

Egyre több márka, egyre több termékkel jelentkezett a piacon, és egyre több emberhez eljutott már a „nyugatias" stílus.

Modern építészet 1989-ben

Makovecz Imre által tervezett (1987-1988) Comenius utca - Hild tér közötti lakóháztömb Sárospatakon.

Fortepan / Urbán Tamás

Talán az sem véletlen, hogy ekkoriban kezdődött meg Makovecz Imre a magyar organikus építészet megteremtőjének és mesterének áttörése.

Étterem enteriőr 1982-ből

Eger és Vidéke ÁFÉSZ Express önkiszolgáló étterem különterme.

Fortepan / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

A '80-as évektől már a gombamód szaporodó panelek építésében is változás történt: az előző évtizedben tömegesen épülő, egy sémát követő építkezéseket felváltotta a változatosság. Többféle magasság, változatos homlokzatok fantáziadúsabb koncepciók jellemezték az épületeket.

Beszédes adat, hogy a világháború után ebben az évtizedben történt meg először, hogy több magánforrásból épített lakást húztak fel, mint államit.

1980 végére azonban már szinte teljesen megszűnt a panellakások építése; de a nem túl formás, de annál jellegzetesebb lakóházak még sokáig velünk maradnak.

A figyelmetekbe ajánljuk