A Marvel szeretett volna csinálni egy AC/DC-ről szóló képregényt

A Marvel szeretett volna csinálni egy AC/DC-ről szóló képregényt

Legendás együttműködés lehetett volna.


A Marvel majdnem készített egy képregénysorozatot az 1990-es években a legendás ausztrál rockzenekar, az AC/DC főszereplésével. De végül ez nem valósult meg, Susan Masino rock n roll történész pedig elárulta, hogy miért.

Masino szerint a Marvel már a Ballbreaker című AC/DC-album megjelenése előtt egyeztetett a bandával egy lehetséges képregényről, a rock zenekarnak azonban egyáltalán nem nyerte el a tetszését a mű szkriptje.

A képregény elején Bon Scott, a banda 1980. februárjában elhunyt énekese lett volna a középpontban, ahogy az alvilág sötét bugyraiban kártyázik Nixonnal és az ördöggel. A partit pedig épp Scott nyeri meg, ezért megkéri az ördögöt, hogy hadd játsszon még egyet imádott bandájával lent a pokolban, így az akkor már Angus Young vezette rock együttes kénytelen lett volna megkezdeni útját a pokol felé. Ám ezt az őrületes sztorit sajnos sosem ismerhetjük meg.

Az AC/DC tagjainak ugyanis egyáltalán nem tetszett, hogy a Marvel a pokolban ábrázolta egykori énekesüket, így teljesen elhatárolódtak az ötlettől.

(ectopolis)

A figyelmetekbe ajánljuk