A sztár egy rádióinterjúban elkotyogta, hogy kit fog játszani. A főgonosz tekintetében nem vár rá sok jó.


Miután Russell Crowe-t rendszeresen látták a Thor 4 stábjával lófrálni, a Marvel megerősítette hivatalosan is, hogy az Oscar-díjas színész is feltűnik majd a szuperhős új kalandjában. Azt viszont nem lehetett tudni pontosan, hogy csak egy rövid cameo lesz, mint Matt Damon esetében a legutóbbi filmben, vagy fontosabb szerepet kap majd.

Russell Crowe is benne lesz a következő Thorban

Veres Szilárd

Crowe volt Superman apja, Christian Bale pedig a Batman. Most a Marvel filmjében fog mindkettő szerepelni.



Most a színész egy rádióinterjúban elárulta, hogy Zeuszt fogja játszani. Igen, Zeuszt, a görög istent. Ez furának hathat elsőre, hisz Thor az északi mitológiából származik. Viszont korábban pletykálták, hogy a film főgonosza, akit Christian Bale alakít, Gorr, az istengyilkos lesz. Amihez ugye először kellenek istenek, akiket gyilkolhat. Például Zeuszt. Szóval nem vár túl sok jó Crowe karakterére.

A folytatásra visszatér egyébként a Thor: Ragnarok író-rendezője, az Oscar-díjas Taika Waititi, ahogy Chris Hemsworth és Tessa Thompson is. Emellett pedig Natali Portman is visszatér a franchise-hoz, ő lesz ugyanis az új Thor gyakorlatilag. A Thor: Love and Thunder jövő májusban érkezik a tervek szerint.

(Forrás: Consequence)

Friss

Egy vagyont spórolhatunk, ha elhagyjuk ezt a három szokást

Mindannyian álmodozunk luxusutakról, tengerentúli kirándulásról, vagy éppen egy saját otthonról, családról. Ehhez mind pénz kell, és a legtöbbünknek, de nem egyszer a jómódúbb embereknek is spórolni kell rá. A koronavírus-járvány okozta nehéz gazdasági helyzet miatt ez hatványozottan fontos, így az alábbiakban bemutatunk néhány olyan dolgot, amelyek mellőzésével nem kevés pénzt takaríthatunk meg.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk