Mozikban a Pókember: Nincs hazaút, ami a karakter két évtizednyi mozgóképes történetét foglalta össze egy csattanós multiverzum sztorival. Ezzel pedig lezárult egy újabb trilógia. Szóval elérkezettnek láttuk az időt, hogy számot vessünk az összes Pókember-filmről, rangsorolva őket, hogy az eddigi 9 filmből melyik volt eddig a legjobb, na meg a legrosszabb.
9. Pókember 3
Sam Raimi harmadik epizódja mostanra ismert okok miatt egy hosszú, érdektelen vonatszerencsétlenség lett. Raimi elég jó rendező ahhoz, hogy bár technikailag nem feltétlenül a legrosszabb film, de a túl sok kidolgozatlan szál ügyetlen egymásracsavarásával egy végtelenül unalmas kudarccá válik, leszámítva a hírhedt táncjelenetet, ami egy tényleg szórakoztató jelent, ami szándékosan vicces.
8. A csodálatos Pókember 2
Ha valamiféle álságos objektivítást akartunk volna magunkra erőltetni, akkor azt mondanánk, ez a legrosszabb Pókember-film, ami valaha készült. Viszont minden technikai hibája neki dolgozik olyan értelemben, hogy kétségtelenül rossz film, de helyenként olyan mélységeket súrol, amitől szándékai ellenére komikussá, és ezáltal helyenként szórakoztatóvá válik. A Pókember 3 egy vonatszerencsétlenség, amit rossz nézni a korábbi részek fényében. Ez egy vonatszerencsétlenség, amin legalább néha lehet nevetni.
7. Pókember: Idegenben
A Marvel valahogy elérte, hogy egy filmet, aminek Pókember a főszereplője, teljesen beárnyékoljon és domináljon Vasember úgy, hogy nem is szerepel a filmben. Mivel a franchise megkerülte helyesen, hogy újra elmesélje Ben bácsi sztoriját, inkább átugrotta, viszont Vasemberrel helyettesítette utólag, ami nem sűlt el a legjobban. Jake Gyllenhaalt leszámítva nem sok emlékezetes dolog volt a filmben, az egyik legfrissebb darabjaként a legfeledhetőbb a franchise-ból, ami inkább csak amolyan erőltetett univerzumépítéses utószónak érződik.
6. A csodálatos Pókember
Andrew Garfield a filmjei nem túl magas minősége ellenére a legjobb Pókember volt, a kémiája Emma Stone-nal pedig abszulút nézhető filmmé teszi ezt a hétvégi kanapén bealvós mozit, ami a végére kissé szétesik. Ideális esetben pont azelőtt alszunk el a kanapén a hétvégi heverészésünk során. Viszont addig is szórakoztató nézni a színészt a karakter bőrében. Emellett pedig ebben a filmben tűnik a legvalóságosabbnak a szuperhős ruhája, köszönhetően annak, hogy lazábbra tervezték feszülős helyett.
5. Pókember: Nincs hazaút
Ahhoz képest, hogy a film összehozza az elmúlt 20 év filmes Pókembereit nagy nosztalgikus eseményfilmként, eléggé eseménytelen. Tök jó újra látni Andrew Garfieldet és Tobey Maguire-t, kár, hogy a film sokat nem kezd velük karakterként és nem lépnek túl a cameo szintjén. Mindeközben az érzelmi gerince a filmnek egy olyan karakter, akit gyakorlatilag elfelejtettek felépíteni, annyira jelentéktelen figura volt eddig. Az akció pedig szanaszét vágott CGI orgia, amiben nem sok látványos dolgot találni Doctor Strange jeleneteit leszámítva. Csalódástkeltően lapos és tompa, a poénok viszik mindössze.
4. Pókember
Nincs még egy film, ami akkora hatással lett volna napjaink Hollywoodjára, mint Sam Raimi első Pókember-filmje. Tele van a rendezőre jellemző rajzfilmszerű kreatív jelenetekkel, amik okkal váltak rögtön a kollektív emlékezet részévé és számtalan mém alapjává. Willem Dafoe pedig csodálatosan eltúlzott a főgonosz szerepében. A fő gyengéje viszont Peter Parker, akit valahogy nem sikerült igazán jól eltalálni. Az alapanyaghoz képest ugyanis kissé túl pipogya, Tobey Maguire pedig játékával rá is erősít erre.
3. Pókember: Hazatérés
Jon Watts első Pókember-filmje kapja el a legjobban Peter Parker karakterét, Tom Holland pedig nagyon kompetens munkát végez a szerepben. Egyúttal többet kapunk a képregényeket jobban meghatározó, de a korábbi filmekben mindig hamar háttérbe szoruló középsulis életből és a főhős szociális köréből. Éppen ezért harmadik franchise-indítóként is friss tud lenni. Michael Keaton főgonosza pedig egyike az MCU kevés valóban emlékezetes és izgalmas ellenlábasa. Ezúttal jobban eltalálták a Vasember-arányokat is.
2. Pókember 2
Az ebben a filmben található vonatmegállítós jelenet talán a legikonikusabb szuperhősmomentum, amit valaha filmvászonat látott, tökéletesen megragadva a hős mítoszt legideálisabb formájában. Alfredo Molina főgonosza pedig szintén egyike a zsáner legjobbjainak. A Pókember-hagyományokhoz híven ő is egy tragikus figura, Raimi pedig történetívén keresztül egy komplex figurává kerekíti ki, szórakoztató manírokkal. Ami viszont egyik Raimi-filmben se működött igazán, az a szerelmi szál. Itt se feltétlenül a film erőssége.
1. Pókember: Irány a Pókverzum!
A Nincs hazaút kicsit olyan, mintha azért készült volna, hogy csak mégjobban értékeljük ezt a csodát, aminek újszerű kreatív animációsstílusa látványosabb, mint bármelyik másik Pókember-film. Bemutatta a moziközönségnek a képregényekben népszerű Miles Moralest, továbbá a multiverzum koncepciót is, ami igencsak beindította A Lego-kalandot is jegyző Phil Lord-Chris Miller duó vezette alkotócsapat fantáziáját, végig hemzseg ugyanis az ötletektől. Eközben pedig az érzelmi szál is komplex és erős, ami összefűzi ezt a keszekusza valóságokról szóló végtelenül vicces és hatalmas szívvel rendekelező sztorit.
