A nomádok földje
A24

A nomádok földje

Frances McDormand már három Oscar-díjnál tart, de van, aki nála is többet nyert

Frances McDormand belépett a háromszoros Oscar-nyertesek képzeletbeli klubjába, melynek eddig mindössze öt tagja volt. De akad, aki még ennél is többet szerzett!


Frances McDormand hajnalban megnyerte harmadik Oscarját A nomádok földje című roadmovie-ban nyújtott alakításáért. A színésznő korábban a Fargo és a Három óriásplakát Ebbing határában című filmek főszereplőjeként nyert - először 1996-ban, majd 2017-ben. Ezzel pedig McDormand a hatodik olyan művész, aki valaha 3 Oscar-díjig jutott színészi kategóriában.

A négy díj eddig mindössze egy embernek, Katharine Hepburn jött össze. Ő 1933-ban kapta az elsőt, 1981-ben pedig a negyediket, mindet főszerepért.

A feljebb említett képzeletbeli klubban viszont bőven akadnak még, akik beérhetik Hepburn rekordját McDormand mellett. Ingrid Bergman és Walter Brennan már nem él, Daniel Day-Lewis hivatalosan visszavonult, Jack Nicholson pedig gyakorlatilag nem hivatalosan, de szintén visszavonult. Ugyanakkor Meryl Streep továbbra is aktív, ő 2011-ben kapott utoljára A Vaslady címszerepéért. Szóval lassan érhet neki is az újabb ebben az évtizedben.

Ami a kétszeres nyerteseket illeti, az már egy bővebb klub, de ott is találhatunk olyanokat, akik még simán beérhetik Hepburnt. A teljesség igénye nélkül például ott van Denzel Washington, akit gyakran jelölnek, Cate Blanchett, Tom Hanks, a még csak most kezdő, de már kettőnél járó Mahershala Ali, vagy éppen a frissen a másodikat megkapó Sir Anthony Hopkins, akiben benne lehet még pár díjesélyes alakítás. Íme a teljes lista.

A figyelmetekbe ajánljuk