A Creed harmadik részét Michael B. Jordan rendezi

Ez lesz a színész rendezői bemutatkozása. A kamera mögött is Stallone örökébe lép a Rocky-spinoff főszereplője.


A legelső és az ötödik Rockyt leszámítva a széria mindegyik filmjét a címszereplőt alakító Sylvester Stallone rendezte, duplafeladatot ellátva a forgatásokon. A Fekete párduc rendezőjét, Ryan Cooglert először el is utasította, amikor megkereste a Creeddel. Végül szerencsénkre engedte a fiatal rendezőnek, hogy Apollo Creed mostohafiával a fókuszban tovább vigye Rocky történetét.

A Creed 2 előtt ismét szóba került, hogy Stallone megint beül a kamera mögé, de végül Coogler ajánlására Steven Caple Jr. rendezte a folytatást. Most pedig a címszereplő Michael B. Jordan megerősítette közleményben, hogy trilógiává bővül a Adonis Creed sztorija, a harmadik felvonást ráadásul ő fogja rendezni, ezzel már duplán is Stallone örökébe lépve.

A sztoriról egyelőre nem tudunk semmit azon túl, hogy Coogler ötlete nyomán készül, de ha tippelnünk kéne, valószínűleg látni fogjuk a Rocky 3-ban Mr. T karakterének, Clubber Langnak a gyerekét, aki Adonis ellenfele lesz. Ez leginkább abból tippelhető, hogy a Creed 2-ben a Rocky 4 gonoszának, Ivan Dragonak a fián vehetett revansot hősünk. Jordan ezt mondta a sztoriról.

Ez az egész franchise, de különösen a Creed 3 témái nagyon személyesek számomra. Izgatottan várom Adonis Creed történetének következő fejezetét a fantasztikus felelőséggel, hogy egyszerre leszek a rendezője és főszereplője.

(Forrás: Consequence of Sound)


A figyelmetekbe ajánljuk