Chloe Zhao A nomádok földje után szuperhősfilmet készített és még idén meg is érkezik a mozikba!


A Marvel Studios úgy döntött, hogy az Örökkévalók című filmjét az akkor még csak feltörekvő, ígéretes függetlenfilmesként ismert Chloe Zhaora bízza, megadva neki a nagy lehetőséget egy gigaköltségvetésű filmre a korábbi kis, személyes filmjei után. A dolgok szerencsés alakulása révén pedig A nomádok földje című filmért Zhao elhozta a legjobb film és legjobb rendezői Oscart is az idei, késleltetett gálán.

Most pedig meg is érkezett az Örökkévalók első előzetese, ami elsősorban felvonultatja a film temérdek sztárját Salma Hayektől egészen Angelina Jolie-ig. Másrészt ad némi betekintést a címszereplők hátteréről, akik amolyan természetfeletti lények, akik velünk élnek már a kezdetektől, vezetve az utunkat. Eddig ugyanakkor nem avatkoztak be a dolgok alakulásába, mostanáig. Egy Druig nevű főgonosz ugyanis cselekvésre készteti őket.

November 5-én kerül a film majd a mozikba, szóval a Marvel hónapokkal az aktuális Oscar-gála után rögtön be is mutat egy új filmet annak nyertesével. Nem kis mázli.


A figyelmetekbe ajánljuk