Kristen Stewart el sem olvasta a forgatókönyvet, úgy mondott
igent a Diána-film főszerepére

Kristen Stewart el sem olvasta a forgatókönyvet, úgy mondott igent a Diána-film főszerepére

Kristen Stewart egy most készült interjúban elárulta, miért volt annyira izgatott, hogy Pablo Larraínnal dolgozhat, valamint, hogy miért tartja lehetetetlennek tökéletesen eljátszani Diána hercegnét.


A Pablo Larraín rendezte Spencer című film jelenleg is az őszi fesztiválok körútját járja, s az amerikai színésznő játékát minden országban méltatták eddig. Kiderült, hogy a döntés, hogy elvállalja a szerepet, ösztönösen jött. A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál keretében sugárzott beszélgetésen Stewart elmondta, hogy még el sem olvasta a Steven Knight írta forgatókönyvet, mielőtt közölte a rendezővel, hogy szívesen eljátszaná a hercegnét.

Felhívott telefonon. Ekkor még nem olvastam el a forgatókönyvet, és ő felvetette ezt az ötletet, és megkérdezte, hogy érdekelne-e egyáltalán a téma feldolgozása, mielőtt elküldte volna a könyvet. (...) Valahogy gondolkodás nélkül, nagyon felelőtlenül azt mondtam, hogy »Igen, feltétlenül«"

– mondta a színésznő.

Stewart elmondta, hogy általában, amikor elvállal egy szerepet nem izgul annyira és nyugtatja magát, hogy megtudja csinálni, de amikor igent mondott Larraínnak, nem így érzett:

Teljesen elszúrhattam volna. Ő egy olyan ember volt, akinek hihetetlenül lefegyverző, laza, ragályos, gyönyörű, empatikus, meleg energiái voltak. Besétált egy szobába, és a föld elkezdett remegni. Szóval tudtam, hogy nem lehet teljesen tökéletesen eljátszani ezt a szerepet. Reménykedtem, hogy ha mindent megtanulok róla, és magamba szívom őt, valamilyen furcsa módon egyszerre leszek én és ő is, s tudtam, hogy akkor az lesz a legjobb verzió."

A figyelmetekbe ajánljuk