Négy estén keresztül várja ingyenes vetítésekkel a közönséget szeptember 22. és 25. között a Szent István téren, a Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maraton.


A Nemzeti Filminézet (NFI) közleménye szerint szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.

Idén a 100 éve született Jancsó Miklósra emlékezve vetítik a Szent István téren szeptember 22-én este fél 8-kor a Szegénylegények című filmet, amely a magyar filmtörténet mérföldkövének számít - olvasható a tájékoztatóban.

Szeptember 23-án Az óceánjáró zongorista legendája című film lesz látható, amely Giuseppe Tornatore rendezésében 1988-ban készült, a világhírű magyar operatőr, Koltai Lajos fényképezte, aki a munkájáért megkapta az Európai Filmdíjat és az Olasz Filmakadémia David di Donatello-díját. A film főszereplője Tim Roth, zenéjét Ennio Morricone szerezte, és elnyerte érte a Golden Globe-díjat.

Szeptember 24-én, pénteken a családokat várják a János vitéz című rajzfilmre, amelynek vetítésével a magyar animáció megkerülhetetlen alakjára, Jankovics Marcellre emlékeznek. Az esten látható lesz még Jankovics Marcell Oscar-díjra jelölt rövidfilmje is.

Zsigmond Vilmos magyar operatőr fényképezte Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások sci-fijét is, amelyet szeptember 25-én szombaton láthat a közönség a Szent István téren. A "fények és árnyékok festőjének" is nevezett Zsigmond Vilmos Steven Spielberg mellett Robert Altman, Peter Fonda, Brian de Palma, Michael Cimino és Woody Allen filmjeiben is közreműködött, ám a Harmadik típusú találkozásokban nyújtott kiváló munkájáért 1978-ban Oscar-díjat kapott.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szeptember 21-én tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol Korda Sándor Az aranyember című, 1918-ban készült kultikus némafilmjének digitálisan restaurált változatát is láthatja a közönség. Ezen kívül pedig levetítik a a Lumiere fivérek 125 évvel ezelőtt forgatott filmjét is.

(MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk