Pár nap múlva a hazai mozikban is megtekinthető Enyedi Ildikó Cannes-ban debütáló nagyjátékfilmje, A feleségem története. Jobb helyen nem is lehetett volna: Enyedi több mint húsz év után újra a fesztivál versenyprogramjában szerepel (utoljára 1989-ben, első nagyjátékfilmjével, Az én XX. századommal volt jelen az Un Certain Regard-szekcióban – a szerk.), Füst Milán, és az irodalmi Nobel-díjra jelölt, több mint húsz nyelvre lefordított azonos című regénye pedig pont egy ilyen nemzetközi koprodukciót érdemelt. Kritika.
A tízmillió euróból készült magyar, német, olasz és francia film fogadtatása vegyes volt. Nem véletlen. Füst a könyvet 1935-ben kezdte, majd 7 év után, 1942-ben fejezte be. A történetet többféleképpen értelmezhetjük – és az azóta eltelt 80 év sem könnyítette meg a helyzetünket.
A holland Jakob Störr a huszadik század klasszikus férfija, aki „hat láb és egy hüvelyk magas ember s kétszáztíz font". Szeret jókat enni, nem veti meg az alkoholt és a cigarettát, nem mellesleg hajóskapitány. Mégis, amíg a tengeren magabiztos és megkérdőjelezhetetlen, a szárazföldön már annál bizonytalanabb.
Füst kizárólag az ő szubjektív szemszögéből meséli el a történetüket feleségével. Ez nem kis kihívás rendezői szempontból, ha a film a regény hangulatához és történetéhez hű akar maradni.
Störr kapitány egy nehéz vacsora után magához rendeli teherhajójának szakácsát, hogy újabb gyomorpanaszáról számoljon be neki. Rövid eszmecsere után arra a logikus következtetésre jutottak, hogy a probléma minden bizonnyal a feleség hiánya miatt újul ki rendszeresen.
A férfi az egyik utolsó határozott döntését hozza, és már egy párizsi ebéd közben kijelenti barátja, Kodor előtt: elveszi feleségül az első nőt, aki belép az étterem ajtaján.
Meg is jelenik Lizzy, az 1920-as évek párizsi nője, aki belemegy az esetlen hajóskapitány játékába. Störr nem is járhatott volna jobban – gondolhatnánk.
Enyedi egy kitűnő ötlettel saját és a nézők dolgát is megkönnyítette azzal, hogy a történetet fejezetekre bontotta Störr kapitány botladozásai 7 leckében alcímmel. A részek igyekeznek utalni arra, hogy a filmben nem két személy közös problémái kerülnek terítékre, hanem kizárólag Jakob Störr belső, szubjektív konfliktusai.
Films Boutique
Zárójelben: ezért is érthetetlen, hogy sok kritika miért hiányolta, hogy nagyobb fókuszt kapjon az amúgy tényleg kiválóan játszó Léa Seydoux izgalmas karaktere, akiről kevesebbet lehet megtudni. Enyedi jól láthatóan nagy tisztelettel állt a könyvhöz, és nem akart radikálisan belenyúlni a történetvezetésbe.
Hiába a hosszú, szűk háromórás játékidő, a filmben egy percig sem érezhetjük kívülállónak magunkat: nem két ismeretlen szerelmi nyűglődését követjük figyelemmel. A karaktereknek nincs klasszikus előtörténetük, és a film közben sem ismerjük meg múltjukat érdemben.
Ugyanannyit tudunk Störr és Lizzy kapcsolatáról, mint amennyit ők tudnak vagy sejtenek a másikról. Mi is becsatlakozunk az idegen házastársak ismerkedésébe.
Enyedi pedig fogja a kezünket, és igyekszik végigvezetni a szerelem legkülönbözőbb fázisain, ahol a legboldogabb pillanatok mellé a bizalmatlanság, a kétely, a magány és a düh is társul.
Films Boutique
A történet értelmezése mindeközben kettéválhat a nézőben: egy betegesen féltékeny, zsarnokoskodó férfi elnyomó személyét látjuk, vagy egy jó szándékú, hülyére vehető hajóskapitányt, akit a bohém felesége ott ver át, ahol tud?
A filmben nagyobb teret kapott Lizzy karaktere, amelyet Léa Seydoux ki is használ. Már az első mosolyával kenyérre ken minket, ahogy teszi azt Störrel is. Előre haladva pedig – sokszor már túlzóan – tökéletesen beleülteti párját abba az érzelmi hintába, amelyben nincs sok köszönet.
Gijs Naber már eggyel nehezebb helyzetben volt. A fókusz többnyire rajta van, és amíg Lizzy szerepe főként a kétértelmű, kacér nőben merül ki, addig Störrnek két szívrohamot, egy agyvérzést és végtelen számú gyomorgörcsöt kell bemutatnia.
Ezt Enyedi – nagyon helyesen – apró, észrevehetetlen jelenetekkel bízta Naberre, mégis akkor működött igazán, amikor egy teátrális, már-már komikus jelenetben énekelte el bánatát egy zongora mellett.
Ezt barátja teljes természetességgel félbeszakította a helyzet abszurditásából fakadóan.
Rév Marcell képei minden lehetőséget felkínáltak arra, hogy átérezzük Störr kapitány szerelmi kálváriáját, ahogy Láng Imola is hihető és szemet gyönyörködtető látványvilágot tárt elénk. Naber azonban nem tudta minden részletében kihasználni a ráfordított kameraidőt.
De kár lenne mindent Naber számlája írni.
A film legnagyobb hibája, hogy számtalanszor elvicceskedi a konfliktusokat, amik ugyan lehetnének komikusak, de a történet kulcsa pont ellenkező: Jakob Störr végeláthatatlan kételyei és belső viszályai. Ehelyett a közönség nevettetve van, és sokszor együtt kacsinthat össze Lizzyvel, és kiröhögheti a hajóskapitány bizonytalankodását.
Films Boutique
Lizzy előretolásával ez a probléma: amíg a regényben egy titokzatos, a férj által bemutatott rejtélyes szereplőről van szó, addig a film nagy részében egyenrangú partnerként van kezelve, amitől oda a titokzatosságának – akkor is, ha Enyedi szándékosan egy teljes személyiséget kért Seydoux-tól.
A film végére viszont szépen lassan eltűnik a képernyőről, ami a legerősebb pillanatokat adja a két főszereplőnek.
Ettől függetlenül A feleségem története nem vontatott. Egy percig sem veszítjük el a kíváncsiságunkat a páros rejtélyes kapcsolatáról, aminek sikerült minden szélsőségét és ellentmondását bemutatni. Enyedi pedig pont olyan finoman nyúlt bele a történetmesélésbe, amivel Füst Milán mellett az ő hangja is megszólalhat.
