Egy kép a Vaonis új, Hyperia nevű távcsövéről.

Ezzel az ultramodern teleszkóppal akár otthonról is felfedezheted a világűrt

A Vaonis új teleszkópja akár 61 millió pixeles felbontást is képes megjeleníteni.


A Stellina 2018-as és a Vespera nevű modell kevesebb mint egy évvel ezelőtti megjelenése után a Vaonis egy vadonatúj, ultraerős teleszkópot dob piacra, amely a Hyperia nevet kapta – írja a Space.com.

Az új műszer, amely a görög mitológia titánjáról, Hyperia-ról kapta a nevét, fajsúlyos szereplő szeretne lenni a teleszkópok piacán. Méretei abszolút felhatalmazzák erre, hiszen a szerkezet nyitott helyzetben 1,80 méter magas és 75 kilogramm nehéz.

A Hyperia emellett az egyik legerősebb műszer lesz a piacon, mivel a Vaonis honlapja szerint akár 61 millió pixeles felbontást is képes megjeleníteni. A 45 000 fontnál (18,5 millió forint) kezdődő teleszkóp, azonban enyhén szólva sem lesz olcsó.

A Hyperia létrehozásával elérhetővé tesszük a piacon a leghatékonyabb technológiákat a legigényesebb közönség számára, ami egy új lépést jelent a cégünknek. A többi termékünkhöz hasonlóan a Hyperia DNS-ébe is kódolva van az egyszerű használat és a tapasztalat

- mondta a Vaonis alapítója, Cyris Dupuy.

A Vaonis szerint a Hyperia a piacon kapható legnagyobb teljesítményű műszerek közé fog tartozni, és a professzionális obszervatóriumokban használt Direct Drive motorizációval lesz felszerelve, amely kiemelkedő követési minőséget és irányítási sebességet biztosít a felhasználók számára.

A talajhoz rögzítve a Hyperia-t úgy tervezték, hogy stílusos és tartós legyen. A teleszkóp Zicralból készült, ez egy olyan ötvözet, amelyet a repülőgépiparban használnak a kiváló minőségű mechanikai teljesítménye és a szélsőséges körülményekkel szembeni fokozott ellenálló képessége miatt.

Akit érdekel a Hyperia, annak türelmesnek kell lennie, a várakozási idő várhatóan 12 és 18 hónap között lesz. A teleszkópra vonatkozó megrendeléseket kizárólag a Vaonis weboldaláról fogadják majd el.

A figyelmetekbe ajánljuk