Egy minimalista lakás asztala

Az emberek nagyrésze folyamatosan küszködik az otthoni rendetlenséggel, illetve úgy érzi, hogy semmi nem fér el a lakásában. A minimalista stílus híveinek ez külön fejfájást okoz, mivel egy olyan apartmanban, amely kifejezetten úgy lett berendezve, hogy kevés dolog legyen elől, sokkal jobban szemet szúr a rumli. Az alábbi cikkben különböző szakértők öt olyan tippjét mutatjuk be, amellyel rendben tarthatod a lakásodat.


1. Kövesd az "egy be, kettő ki" szabályt

Talán hallottál már az "egy be, egy ki" szabályról, amely szerint minden egyes ruhadarab (vagy bútor stb.) után, amit az otthonodba hozol, egy darabot eladományozol vagy megszabadulsz tőle. De gondoltál már az egy be, kettő ki verzióra?

Carine Vinett, a Chic Shop alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy ha kis helyen élünk, akkor elengedhetetlen, hogy a rendetlenség ne halmozódjon fel idővel.

Nálam az egy be, kettő (vagy több) ki szabály érvényesül. Mindig átnézem a lányom ruháit és játékait, különösen az évszakok változásakor és a születésnapja környékén, amikor tudom, hogy beáramlik a játékok tömkelege

- mondta Vinett.

2. Tarts évente egy nagytakarítást

Egy n\u0151 takar\u00edt\u00f3szereket tart a kez\u00e9ben.

Kelly Sikkema/Unsplash

A minimalista Megan Peterson úgy tartja rendben a dolgokat az otthonában, hogy évente tart egy nagytakarítást.

Minden évben megcsináljuk és szisztematikusan végigmegyünk a ház minden szobáján, hogy kidobjuk a lomokat, elajándékozzuk vagy eladjuk a már nem használt tárgyakat

- magyarázta Peterson.

Miután a felesleges tárgyak eltűntek, ő és a párja funkcionálisan rendszerezik, ami megmaradt.

3. Fogadd el a "mindennek helye van és helyén van minden" mantrát

Ashley La Fond, az Open Spaces szervezési tanácsadója elmondta, hogy a "mindennek helye van, és helyén van minden" kifejezés az ő szervezési szabálya, amikor a minimalizmusról van szó.

Azzal, hogy tudatosan döntesz arról, hogy hol tárolod a dolgokat, és mindennek helyet adsz, nem kell többé keresgélned a szükséges holmikat, és a takarítás is gyerekjáték lesz. Menjünk egy lépéssel tovább, és tároljuk a tárgyakat ott, ahol használni akarjuk őket. Ezáltal a feladatok elvégzése sokkal egyszerűbbé és hatékonyabbá válik.

- mondta La Fond.

4. Kövesd a "tiszta felületek, tiszta elme" szabályt

Egy zs\u00fafolt asztal.

Jesus Hilario H./Unsplash

Kicsit zsúfoltnak érzed az agyad? Nehezebben tudsz koncentrálni, mint máskor? A rendetlen íróasztal valószínűleg nem segít, La Fond szerint.

A rendetlenséget nem csak látni, érezni is lehet. Tartsd tisztán a felületeidet és mentesítsd őket a felesleges tárgyaktól... hogy elkerüld a zavaró tényezőket és a rendetlenséget, ami mentális rendetlenséget okoz. Korlátozd a kint tartott dolgokat azokra a tárgyakra, amelyeket naponta használsz - minden mást tárolj úgy, hogy ne legyen a szemed előtt

- állapította meg La Fond.

Egyszerű módot keresel a felületek gyors lomtalanítására anélkül, hogy mindenétől megszabadulnál? La Fond azt javasolta, hogy használj egy kijelölt tárolót minden egyes tárgynak egy bizonyos területen (mondjuk egy íróasztal vagy egy konyhaasztal).

Ha a kiválasztott tároló kezd túlcsordulni, akkor tudod, hogy itt az ideje a pakolásnak

- folytatta.

5. Ne vásárolj egyszer használatos tárgyakat

Mikor gondoltál utoljára arra, hogy egyetlen tárgyat hány konkrét felhasználási módon tudsz használni? Ez az egyetlen kérdés remek belépő lehet a minimalista elvekbe, Michelle Doody szerint.

Igyekszem nem vásárolni egyszer használatos tárgyakat, például avokádómag-eltávolítót. Szintén nem veszek meg valamit, ha van otthon egy másik tárgy, ami ugyanazt a feladatot ellátja. Ha nem tetszik a vizes palackom kinézete, de még mindig működik... nem tudom megindokolni miért vegyek egy újat

- mondta Doody.

Forrás: The Kitchn

A figyelmetekbe ajánljuk