Mihalik Enikő és Kajdi Csaba: A szupermodell és a sztárügynök

A kezdetek

Csaba, emlékszel arra a pillanatra, amikor először találkoztál Enikővel?

Kajdi Csaba: Hogyne. Először nem személyesen találkoztunk, hanem egy nagyon korai, fekete-fehér tesztfotót láttam meg róla, amely Párizsban készült, Enikő 17 éves korában. Emiatt elkezdtem nyomozni utána, és amikor végre ráleltem – ha jól emlékszem, éppen Párizsban volt –, felvette a telefont, és rezignáltan közölte velem, hogy majd ha Pestre jön, akkor esetleg találkozhatunk. Nem volt túl lelkes, bizalmatlan volt velem. Az első személyes találkozónkon pedig egy zöld katonai posztókabátot viselt.

Mihalik Enikő: Te erre még emlékszel?

K. Cs.: Igen, a nagypapáddal jöttél be hozzánk.

Miért kutattál utána? Miből gondoltad, hogy ez a lány jó modell lesz?

K. Cs.: A fotói alapján nagy volt benne a potenciál már akkor is – pedig még fogszabályzás előtt állt – a személyiségét azonban még nem ismertem, ami pedig nagyon sok mindent eldönt egy lány karrierjében.

M. E.: Igen, még kiálltak a fogaim.

K. Cs.: Emlékszem, hogy egy kampányfotózáson volt egy neves fotós, és már ő is azt mondta rá, hogy Enikő igazi nemzetközi típusú lány. Ezt megelőzően nem nagyon dolgozott Magyarországon.

Miért nem?

M. E.: Tizenöt éves voltam, amikor beválogattak az Elite Model Lookba, és egy bécsi székhelyű ügynökség karolt fel, akik nem dolgoztak Magyarországra.

Amikor azt mondták neked, hogy van benned valami, milyen karrierről álmodtál?

M. E.: Nagyon sokáig nem gondoltam komolyan ezt az egészet. Nem éreztem, hogy volna veszítenivalóm, csak a kalandot kerestem.

Két lábbal álltál a földön, és egyszerűen nem hitted el, hogy mi történik veled, vagy nem hittél magadban?

M. E.: Álmodni sem mertem volna, hogy valaha nagy karriert futok be, és a világ szupermodelljei közé tartozom majd. Egyszerűen csak sodródtam az eseményekkel, mígnem rádöbbentem, hogy kaptam egy lehetőséget, amivel élni kell.

Út a sikerig

Mikortól vetted komolyan?

M. E.: Mielőtt kiutaztam Amerikába, és az ügynökség megelőlegezte nekem az amerikai vízum költségeit, akkor jöttem rá, hogy ezt komolyan kell vennem, mert a modellkarrierem egy egészen új szintre lépett, ahol már a szakma legelismertebb fotósaival, leghíresebb stylistjaival dolgozhatok együtt. Előtte öt évig úgy modellkedtem, hogy nem voltak igazi sikereim vagy nagy bevételem, aztán New Yorkba költöztem, és megszerezték nekem a világ egyik legnagyobb divatcégének a kampányát.

K. Cs.: Az elején volt arra példa, hogy Enikőt hazaküldték New Yorkból, mert nem voltak megfelelőek a méretei. Ebben a szakmában azok a bizonyos két centik nagyon sokat számítanak: ha egy lánynak nem 89-es, hanem 91-es a csípője, az egész ügynökség kétségbe esik, és sok esetben nem is engedik találkozni a kliensekkel, amíg nincs tökéletes formában.

Ne viccelj már – én azt hittem, ez csak Az ördög Pradát viselben van így.

K. Cs.: Pedig nem. Elég régóta élek ebben a világban, és elképesztően magasak az elvárások.

M. E.: Sokszor kérdezik tőlem, hogy akkor nekem megvan, hogy hány kilónak kell lennem, és azt tartanom kell? Őszintén szólva én évek óta nem mértem a súlyomat, csak a centiket – de azt naponta ötször.

K. Cs.: Az egész úgy kezdődött, hogy amikor Párizsban jártam, magammal vittem néhány polaroid képet Enikőről, és átadtam őket Marylin Gauthiernek, aki Párizs egyik legnagyobb ügynökségének a tulajdonosa. Azonnal beleszeretett, és hívta is a New York-i irodájukat, hogy nekik kell ez a lány. Én pedig intéztem a vízumot Enikőnek. Nagyon sok esetben így fedezzük fel a jövő szupermodelljeit: egy szakavatott szem meglátja a lehetőséget egy új tehetségben.

M. E.: Ebben az a mókás, hogy én éppen ezen a napon ültem le anyukámmal egy nagy beszélgetésre, ami arról szólt, hogy ez a modellpálya nekem nem jött be, vissza kellene mennem a főiskolára. Ebben meg is egyeztünk, pár óra múlva pedig hívott Csabi teljes eksztázisban, hogy megszerezte a vízumot.

K. Cs.: Erre te eléggé visszafogottan annyit mondtál: „Hát, jó."

M. E.: Utána letettem a telefont, besétáltam anyukámhoz a nappaliba, és mondtam neki, hogy baj van, mégsem tudok visszamenni a főiskolára, most nem lehet abbahagyni. És akkor abban egyeztünk meg, hogy adunk egy évet New Yorknak.

K. Cs.: Enikő szerencsét próbált New Yorkban, de mint ahogy arról már beszéltünk, voltak gondok a centikkel… Novemberben hazaküldték – akkor mondtam neki, hogy menjen haza Békéscsabára, pihenjen, élvezze az otthonlétet, és majd januárban vágjunk bele a fashion weekbe. Emlékszem, én karácsony után még anyukámnál voltam Franciaországban, amikor a kollégáim küldtek nekem polaroidokat Enikőről: döbbenten láttam, hogy topformában van!

Ebben az évben Enikő elképesztően jó show-szezont csinált – többek között a Gucci bemutatóján is részt vett Milánóban. Később a divatház kampányát is vele fotózta Inez Van Lamsweerde, aki exkluzivitást kért Enikőre – azaz az elkövetkező három hónapban minden munkára őt hívta. Hirtelen Enikő volt az összes nagy magazin címlapján!