hot dog hagymával ketchuppal
Unsplash/Matt Seymour

Mennyi hot-dogot képes megenni az ember?

Egy új kutatás megdöbbentő következtetésre jutott. Pedig a mostani világcsúcs már így is hihetetlen.



A hot-dog az az étel, aminek – valljuk meg – semmi, de semmi értelme nincsen. Mert beletenni egy virslit egy nagy kiflibe, hát ezt azért magunknak is kitalálhattuk volna… Csak másnapra mi is elfelejtettük volna, meg azok is, akiket megkínáltunk belőle.

De ha már kitalálták nekünk és ráaggattak egy idegen nevet, szeretjük, esszük, faljuk. Sőt még brutális hot-dog-evő versenyről is tudunk, amelyeken 10-12 perc alatt egészen hihetetlen adagokat esznek meg a résztvevők. Mondjuk ki, felzabálják őket.

75 hot-dog? Csúszik még több is!

Egy Joey Chestmut nevű ember, aki Jaws, vagyis „Pofák" névre is hallgat, például 75-nél jár, 2020-as a világrekordja (ismételgessük, tíz perc alatt!!!).

De van ennél is feljebb – vagy inkább lejjebb?

A The Royal Society Biology Letters-folyóiratában közzétett tanulmány szerint – amelyre itthon a Qubit csapott le – egy emberbe akár 83 hot-dog is belefér ennyi idő alatt. Közel 40 év tapasztalatait összegezte a kutatás, eszerint a Homo sapiens gyorsabban tud enni a grizzlynél, de lassabban a farkasnál.

A gasztroenterológusok azért nem nagyon ajánlják ezt a sportolási és táplálkozási formát. Eddig hét halálos áldozata van az ilyen típusú versenyeknek, pedig valamennyien profik voltak.

A figyelmetekbe ajánljuk