kína marsjáró
Kínai Nemzeti Űrügynökség

Látványos videókat küldött a kínai marsjáró

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) is közzétette az első látványos felvételeit a Csu-zsung marsjáró napjairól, amely hasonlóan látványosra sikerült, mint amerikai társának, a Perseverance-nek.

A vasárnap közzétett videócsomagban több minden is szerepel. Nem kapkodták el a landolás felvételeit sem. Most mutatták be a május közepén a vörös bolygóra ereszkedő marsjáró ereszkedését. A videón az látszik, ahogy a leszállás pillanatában a Csu-zsung kinyitja fékezőernyőjét, majd landol.

Emellett az is megtekinthető, ahogy Tienven-1 szonda leengedett rámpáján a marsjáró legurul , hogy megkezdje a küldetését. Külön nagy dolog, hogy a Perseverance után a Csu-zsung is küldött hangot a Marsról – így már két szerkezetnek is sikerült a történelemben.

A videók mellett pedig képek is érkeztek.

Az űrügynökség közlése szerint a marsjáró a 42 marsi nap alatt eddig 236 métert tett meg, és a tervek szerint 90 marsi napig tart a küldetése. Persze ez bőven túlnyúlhat, ahogy a NASA Mars-helikopterénél is történt.

Az öt tonnás, legénység nélküli űrhajót tavaly július 23-án indították útjára. Idén február közepén lépett a Mars gravitációs vonzáskörébe és állt bolygó körüli pályára, hogy feltérképezze a lehetséges leszállóhelyeket. Végül minden a tervek szerint alakult: a februári kínai közlésnek megfelelően két-három hónapon belül kísérelte meg a Marsra szállást – sikerrel.

Az elmúlt évtizedben hatalmas előrelépéseket tett a kínai űrkutatás, 2003-ban ugyanis embert küldött az űrbe. Kína ezen kívül már két felfedezőt küldött a Holdra. A másodikkal Kína lett az első ország, amely sikeres leszállást hajtott végre a Hold távolabbi, sötét oldalán.


A figyelmetekbe ajánljuk