Kína a hétvégén sikerrel végrehajtotta első landolását a Marson, amivel az Egyesült Államok után a második országként lépett a vörös bolygóra. A marsjáró az Utopia Planitia síkságon szállt le szombat hajnalban, de egészen idáig az űrszondán maradt a különböző ellenőrző tesztek elvégzése miatt.
Kínai Nemzeti Űrügynökség
Most azonban sikeresen végrehajtotta az úgynevezett ébredési folyamatát: kinyitotta a napelemeit, kiengedte a kommunikációs antennáját, amivel a földi irányítókkal kommunikál majd, illetve a Tienven-1 szonda leengedte a rámpáját is, amin a Csu-zsung nevű marsjáró legurul majd, hogy megkezdje a küldetését.
A folyamatról a Kínai Nemzeti Űrügynökség két képet is közölt.
Kínai Nemzeti Űrügynökség
Az öt tonnás, legénység nélküli űrhajót tavaly július 23-án indították útjára. Idén február közepén lépett a Mars gravitációs vonzáskörébe és állt bolygó körüli pályára, hogy feltérképezze a lehetséges leszállóhelyeket. Végül minden a tervek szerint alakult: a februári kínai közlésnek megfelelően két-három hónapon belül kísérelte meg a Marsra szállást – sikerrel.
Az elmúlt évtizedben hatalmas előrelépéseket tett a kínai űrállomás, 2003-ban ugyanis embert küldött az űrbe. Kína ezen kívül már két felfedezőt küldött a Holdra. A másodikkal Kína lett az első ország, amely sikeres leszállást hajtott végre a Hold távolabbi, sötét oldalán.