Az algapólótól az apokalipszisdzsekiig: A Vollebak és a jövő divatja

Nick a Vollebak-központban fogadja a videóhívást. Amit a képernyőn látok, abban nincs semmi űrodüsszeiás. Nick pamutpólót visel, a hely pedig inkább tűnik izgalmas és otthonos műteremnek, mint ruhaipari innovátorok laborjának. Nem szupertech, nincs Mars vagy Dűne-illusztráció, nem vizionárius az összkép, bár azt nem tudom kisilabizálni, mi van a Nick körül lévő, a kamera látószögébe még éppen beférő papírokra írva. Nem tűnnek hatodik dimenziós hieroglifáknak.

A Vollebak-sztorinak nincs ősrobbanás-pillanata. Nick és ikertestvére, Steve – a vállalkozás másik alapítója – bő másfél évtizede még a reklámszakmában dolgozott. A történet szempontjából fontosabb, hogy levezetésként extrém futóversenyeken indultak az Alpokban, a Namib-sivatagban, de még az Amazonas vidékén is. A szponzorruhák jól néztek ki, de nem voltak összhangban a marketingüzeneteikkel, a szélsőséges körülmények között pedig valójában elbuktak. A testvérek átkínlódták magukat jó néhány ezer kilométeren, mire megfogant a fejükben a kérdés: „Mi lenne, ha olyan ruhákat készítenénk, amelyek igazán hasznosak, mert olyan dolgokat tudnak, amiket más ruhák nem? Ennyi volt az ötlet, innen indultunk” – kezdi a történetet Nick.

Nem nulla kilométeres start volt – sem filozófiai, sem esztétikai értelemben. „A Bartlett School of Architecture-be, a világ talán legjobb építészeti iskolájába jártam, a zseniális és különc Peter Cook volt az egyik tanárom, az Archigram nevű csoport egyik alapítója, amely az 1960–70-es években az építészet Beatlese volt. Cook sétálóvárosokat tervezett, nagyjából száz évvel megelőzte a korát. A bátyám, Steve, művészettörténetet tanult, aztán vizuális kultúrával foglalkozott. Ez a hátterünk: művészi, kreatív, vizuális és dizájnalapú, erre épült rá mindkettőnknél a reklámipar, a kommunikáció magasiskolája.”

Felmerül a kérdés, miért választ egy brit vállalkozás flamand nevet? „Mindketten olvastuk az amerikai kerékpáros, Lance Armstrong életrajzát. Ez az élmény döbbentett rá minket a húszas éveink végén, hogy lehet annál is teljesebb életet élni, mint ahogy addig tettük. Armstrong megítélése máig megosztó, de nekünk a könyve lökést adott – ezért kezdtünk el ultramaratont futni. A »vollebak« szó is innen jön. Ez egy bringás peloton kifejezés, azt jelenti: teljes gázzal, mindent bele. Odavoltunk a szóért és azért, amit hordoz. Akkor még nem tudtuk, mire használjuk majd, de tíz évvel a márka indítása előtt megszereztük a vollebak.com domaint.

„Azt nem mondanám, ez egy divatmárka – mondja Nick mosolyogva. – Férfiruházati márka vagyunk, amely rendkívüli anyagokra és innovációkra koncentrál, járatlan utakon jár, és ezáltal inspirál. A sikerünk kulcsa pedig az, hogy a gondolataink, a terveink középpontjában olyan termékek állnak, amelyek a lehető legjobbak. Ha azt mondjuk, hogy ez a kapucnis felső tűzálló, vízálló, és százszor tovább tart, mint bármelyik, amit valaha birtokoltál, akkor ennek így kell lennie. És így is lesz. A Vollebak, amely egy csapatot jelent az alapítókkal, a vezető dizájnerrel és minden munkatársunkkal, olyan termékeket készít, amilyenekkel kevesen vagy éppen senki sem próbálkozott még. Ezzel lendítünk valamit a gondolkodáson. Van tehát egy jó nagy fehér folt a térképen: a technológia és az ötlet hiányzik a ruházati iparból. Járjuk be mi! – mondtuk. Arra gyorsan rájöttünk, hogy a legzseniálisabb brief az önmagunknak feltett kérdés. Az emberek 1000 fontot is fizetnek egy pufidzsekiért, amit a macskájuk egy vad pillanatában egy perc alatt szétkap. Feltettük magunknak a kérdést: tudunk olyan kabátot készíteni, ami elpusztíthatatlan? Miért ne lehetne a dzsekid a legellenállóbb dolog, amit birtokolsz, nem pedig a leggyengébb? Ilyen furcsa kihívásokat állítottunk magunk elé. Ez a megközelítés húzta be a rajongókat már az elején, mert az emberek felismerték, hogy ezek a srácok valami olyat csinálnak, amit mástól nem láttak.”

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Szöveg: Lipcsei Árpád

A teljes cikket keressétek a Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.