Truman Capote álarcban a tükör előtt
Profimedia-Red Dot

Egy előkelő parti, amire az évszázad báljaként hivatkoznak

Az ember mindig is vágyott arra, hogy jó társaságban ereszthesse ki a fáradt gőzt egy megterhelő időszak után, és ez a történelem során sem volt másként: volt, aki a béke zászlaja alatt rúgott ki a hámból, más a gazdasági válságot akarta fényűző partival enyhíteni, és olyan is akadt, akinek a partija legendává vált.


Szöveg: Pál Gábor Patrik

Az amerikai irodalom jellegzetes alakjának híres partija a költségekben meg sem közelíti társaiét, de Truman Capote nem is pénzben mérte a minőséget, sokkal inkább a résztvevőkben. Az író régi vágya volt, hogy amint megengedheti magának, bált rendezzen híres és előkelő barátainak. 1966-ban ez sikerült is neki: a fekete-fehér tematikájú partijára azóta is „az évszázad báljaként” hivatkoznak.

Truman Capote számára már az 1958-ban megírt Álom luxuskivitelben című regénye meghozta ugyan a hírnevet, de a legnagyobbak közé 1965-ben kiadott tényregénye, a Hidegvérrel emelte. A sikerkönyv után a hírnév és a pénz is adott volt, hogy megszervezze álmai buliját, ahová a korszak leghíresebb és legbefolyásosabb alakjait tervezte meghívni. Az író díszvendéget is választott, hogy ne tűnjön úgy, mintha magát ünnepeltetné – a szerencsés a The Washington Post tulajdonosa, Katharine Graham lett. Capote partijának hamar híre ment, amire maga az író is rátett egy lapáttal: három hónapig egy fekete-fehér füzettel járkált, amelybe a meghívottak nevét írta le, vagy éppen húzta ki. A potenciális vendégek a meghívóra státuszszimbólumként tekintettek, ezért az 540 főből álló névsor véglegesítése után Capote számos haragosra is szert tett.

Truman Capote \u00e1larcban a t\u00fck\u00f6r el\u0151tt

Profimedia-Red Dot

A fekete-fehér bált végül a New York-i Plaza Hotelban tartották 1966. november 28-án. Capote a különböző „kasztokat” szándékozott összehozni, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, így a vendégek (vagy a „hattyúi”, ahogy Capote nevezte őket) között megjelent többek között Andy Warhol, Frank Sinatra, az akkori First Lady, Lady Bird Johnson és Windsor hercege, az egykori VIII. Eduárd király és felesége is. A dresscode férfiaknál black tie, a nőknél fekete vagy fehér ruha volt. Ám hiába volt ott sok híres arc, Capote mindenkit maszkviselésre kötelezett, ezzel próbálva letörni a társaság egoizmusát – a feltűnő álarcokat azonban a többség élvezte. A kifejezetten átlagos ételeket – rántotta, kolbász, keksz, spagetti, húsgombóc és péksütemény – éjfélkor szolgálták fel. Capote a bálra mintegy 16 ezer dollárt költött – ami, ha azt nézzük, hogy felszámolta az elit kasztrendszerét, egyben a világ egyik legjobb partijaként vonult be a történelembe, igencsak megérte.

Olvasd tovább! 

Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt 2022 t\u00e9li lapsz\u00e1mMár kapható téli lapszámunk! Hamu és Gyémánt

Milyen partit rendezett VIII. Henrik, Nagy Sándor, Mária Antónia és Cornelia Bradley-Martin? A Hamu és Gyémánt téli lapszámában olvasható a teljes cikk, amely december 13-tól elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.


A figyelmetekbe ajánljuk