A Mi című film egyik főszereplője

Már csak pár nap és elérkezik a Halloween, vagyis az év leghátborzongatóbb időszaka. Ilyenkor talán még azok is megnéznek egy-egy horrorfilmet, akik alapvetően nem kedvelik ezt a stílust. Nekik – és a legnagyobb rajongóknak – ajánlunk most négy igazán félelmetes filmet.



​Tűnj el!

Chris (Daniel Kaluuya) és Rose (Allison Williams) elérkeztek kapcsolatuk azon pontjához, amikor végre megismerik egymás szüleit, ezért a lány meg is hívja egy családi hétvégére barátját. Már a megérkezés pillanatában érezhető, hogy a lány rokonai kicsit túl előzékenyek, de Chris ezt annak tudja be, hogy zavarban vannak, mivel ő maga afroamerikai.

A hétvégén azonban több furcsaság is történik, a helyzet pedig odáig eszkalálódik, hogy Chrisnek végül menekülnie kell.

A Tűnj el a horrorfilmek pionírja, hiszen a 2018-as Oscar-gálán négy díjra is jelölték – köztük a legjobb film, és legjobb férfi főszereplő kategóriában –, melyek közül egyet, a legjobb forgatókönyvnek járót be is zsebelte. Korábban ebben a filmstílusban egy film sem ért el ilyen sikereket.

Fehér éjszakák

Dani (Florence Pugh) és Christian (Will Poulter) évek óta egy párt alkotnak, kapcsolatok azonban megfeneklett, a fiú ugyanis legszívesebben szakítana a lánnyal. Ahelyett azonban, hogy megtenné a fájdalmas lépést, inkább meghívja a lányt egy svédországi nyári fesztiválra, ahol a fiú barátai is elkísérik őket. A nyári napforduló alkalmából rendezett eseményen sorra történnek a különösebbnél különösebb – leginkább rémisztő – dolgok, így a társaságnak hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból őket sem fogják kihagyni.

A Fehér éjszakák lassan kezd, ám a végén akkora csavarral szolgál, hogy még napokkal később is a filmen gondolkodunk.

Mi

A Tűnj el! rendezőjének, Jordan Peele-nek második horrorfilmje pont annyi hátborzongást tartogat nézői számára, mint listánk első mozija. A Mi című filmben Adelaide (Lupita Nyong'o) történetét ismerjük meg, aki gyermekkorában egy vidámparki látogatás során egy tükörteremben összetalálkozik saját démoni alteregójával. A nőt még felnőttként is gyakran kísérti ez a gyerekkori emlék, ami végül egy családi nyaralás során tetőzik igazán. Vajon ki volt az az ijesztő alteregó? És mit akart ő valójában?

Az ördögűző

Igazi filmklasszikus, a horrorfilmek egyik leghátborzongatóbbja. A történet szerint Regant (Linda Blair) megszállja maga az ördög. Édesanyja, Chris (Ellen Burstyn) teljesen tanácstalan, így végül – miután az orvosok sem tudtak a lánnyal mit kezdeni – felhívja a helyi papit, Merrin atyát, aki megkezdi az ördögűzést.

Minden idők legfélelmetesebb filmje óriási hatással volt a popkultúra alakulására, ami nem is csoda, hiszen korábban sosem láthattunk hasonló filmet.

A figyelmetekbe ajánljuk