A kutyákat nem izgatja, ha az emberek kicsinyesek velük
Ugyan azt gondolnánk, hogy kedvenceink meghálálják, ha figyelmesek vagyunk velük, mégis bécsi viselkedéskutatók szerint a kutyák nem tesznek különbséget nagylelkű és fukar emberek között.

A vizsgálatok során a négylábúak ugyanolyan ritkán nyomták meg a finom falatokat jelentő gombot azoknál, akiktől korábban már kaptak valamit, mint azoknál, akik nem. Ráadásul a játékban sem tettek különbséget: ugyanolyan gyakran bolondoztak a nagyvonalú emberekkel, mint a kevésbé adakozókkal.

Friederike Range és Jim McGetrick által vezetett tanulmányt a PLOS One tudományos folyóiratban publikálták. A vizsgálat során 21 kutyát elemeztek: border collie-k, agarak, ausztrál juhászkutyák, tacskók, kopók, beagle-ök és keverékek is voltak közöttük.

A kutyáknak meg kellett nyomniuk egy gombot, hogy jutalomfalathoz jussanak. Az állatok láthatták, hogy egyes emberek reagálnak a gombnyomásra, mások pedig nem. Ezután gombnyomással viszonozhatták a szívességet.

Mégis ezt a nagyvonalú emberek esetében ugyanolyan ritkán tették meg, mint az ételt megtagadóknál, és később sem játszottak velük gyakrabban.

Ugyan egyes tanulmányok szerint a kutyák fajtársaiknak visszaadják a szívességeket, és különbséget tudnak tenni az együttműködő és nem együttműködő emberek között, az aktuális kutatás nem szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy a kutyák ezt a két képességet kombinálni tudják

– közölte a Bécsi Egyetem Konrad Lorenz Összehasonlító Viselkedéstudományi és Állatorvosi Intézetének kutatócsoportja.

A tudósok szerint a kutyák talán furcsának találják, hogy etessék az embereket, akiktől általában az ételt kapják, „de az is lehet, hogy nem ismerik fel az emberek segítő viselkedése és a jutalom közötti kapcsolatot" – írta meg az MTI.


A figyelmetekbe ajánljuk