zodiákus gyilkos

„Itt a Zodiákus beszél" – érdekes tények a 20.század legrejtélyesebb sorozatgyilkosáról

Több mint fél évszázad után a Zodiákus gyilkos története még a mai napig lázban tartja a világot. Tegnap érkezett a hír, hogy The Case Breakers névre hallgató, 40 főből álló nyomozó csoport kiderítette, hogy ki lehetett a Zodiákus néven hírhedté vált sorozatgyilkos.


A detektívcsapat korábbi rendőrnyomozókból áll, akiknek a megfejtetlen bűnesetek a szakterületei. Ekképpen új fizikai, illetve már a bíróságon is ismertetett bizonyítékok és szemtanúk információi alapján kijelentették, hogy az állítólagos gyilkos Gary Francis Poste lehetett, ám a férfi 2018-ban elhunyt.

De mit lehetett tudni a hírhedt Zodiákusról? Milyen tényekkel kellett szembenézniük a nyomozóknak? És mik azok az információk, amelyeket esetleg nem ismertél? A legújabb hírek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt, amelyek a rejtélyes fejvadászt övezték/övezik.

A Zodiákus gyilkos legalább öt embert ölt meg az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején, de a hatóságok szerint akár 30 ember haláláért is felelős lehetett. Egy magányos taxisofőr meggyilkolását leszámítva minden dokumentált támadása párokat célzott meg. A Zodiákus által az újságoknak küldött első rejtjelet gyorsan megoldották (szintén amatőr kriptológusok), de a „340-es rejtjel" 51 éven át elkerülte a világ legjobb matematikusainak, nyomozóinak és kriptológusainak erőfeszítéseit – nem is beszélve az NSA-ról, a CIA-ról és az FBI-ról.

Az álruha

Pinterest

Bár nem tudni biztosra, hogy minden egyes támadáskor mit viselt, azt kétséget kizáró, hogy egy alkalommal olyan jelmezt öltött magára, amelyről úgy vélte, hogy elrejti a személyazonosságát. Az egyik túlélő beszámolt egy zömök férfiról, aki fekete csuklyát viselt, amely „kötényszerűen" ráterült az arcára, melynek elejére a Zodiákus szimbólum volt nyomtatva, és szinte biztos volt benne, hogy szemüveget viselt, hogy eltakarja a szemét.

Ez a jelmez tényleg olyan volt, amiből a rémálmok születtek. A gyilkos feltehetőleg sok időt szánt arra, hogy átgondolja, mi adja a legnagyobb félelemfaktort az aurájához, és mi rejti el a legjobban a személyazonosságát.

A rendőrségnek volt egy első számú gyanúsítottja

A zodiákus gyilkosságok idején Don Cheney felkereste a rendőrséget, és figyelmeztette őket egy lehetséges gyanúsítottra, aki nem más volt, mint Arthur Leigh Allen.

Don szerint Arthur elmondta neki, hogy „véletlenszerűen párokat akar meggyilkolni", és arról érdeklődött, hogy miképp lehet eltitkolni a kézírását. A további nyomozás során a rendőrség több más közvetett bizonyítékot is talált, többek között egy Zodiákus-karórát, amelyre a hírhedt szálkereszt szimbólumot vésték, és egy Royal írógépet, amely hasonló volt ahhoz, amellyel a kódolt betűket írták.

Víz, víz, víz

A párok elleni mindhárom brutális kettős támadás (ugyebár a taxisofőrös incidens kivételével) víz közelében történt. Az elsőre a kaliforniai Beniciában, a Herman-tó közelében lévő szerelmesek ösvényén került sor. A második a Napa megyei Berryassa-tónál történt, míg a harmadik Vallejoban, Solano megye vízparti városában történt.

Középkor iránti vonzalom

A Zodiákus számos rejtjelező szimbóluma egy 13. századi ábécéhez tartozott, amelyet „zodiákus-ábécé" néven ismertek. Ez illeszkedik az elméletemhez, miszerint a gyilkos érdeklődhetett a középkor iránt, különösen, ha figyelembe vesszük a hóhérjelmezét és a célkereszt jel lehetséges napkereszt-szimbolikáját.

Köze lehetett a hadsereghez

Blake szerint a Zodiákus által a 340-es kódolásban használt titkosítási séma megtalálható a hadsereg 1950-es évekbeli kriptográfiai kézikönyvében. És úgy módosította a kódot, hogy azt átlósan kellett olvasni, ami természetesen megnehezítette a megfejtését. Ezen kívül más Zodiákus-kódokról is feltételezhető, hogy katonai kriptográfiai kézikönyvekből származnak, illetve más dolgok is alátámasztják a katonai hátteret.

Értett a térképekhez

Az úgynevezett térképkódot 1970. június 26-án küldték el a San Francisco Chronicle-nek. A Zodiákus jelkép a kaliforniai Mount Diablo tetején jelenik meg, valamint kódolt utasítások, amelyek elmagyarázzák, hogyan kell megtalálni egy fel nem robbantott bombát. A tény, hogy Zodiákus a mágneses északot használta az egyszerű észak helyett, arra utal, hogy ismerte a térképeket.

Egy volt karikaturista írta a leghíresebb könyvet az ügyről

Robert Graysmith a San Francisco Chronicle politikai karikaturistája volt, amikor a zodiákus gyilkosságok először keltettek országos figyelmet. Az ügy megszállottja lett, és otthagyta a munkáját, hogy még több időt tölthessen a tanúvallomások, rendőrségi feljegyzések és minden más, általa fellelhető dolog tanulmányozásával.

Graysmith 1986-ban, 15 év kimerítő kutatómunka után adta ki a Zodiákus című könyvet, amely azonnal bestseller lett, és amely a Jake Gyllenhaal főszereplésével készült azonos című film alapjául szolgált.

Graysmith is meg volt győződve arról, hogy Arthur Leigh Allen volt az elkövető.


(chameleontruecrimestories)

A figyelmetekbe ajánljuk