Vilmos herceg és Katalin hercegné
Getty Images

Az egykori komornyik szerint emiatt más Vilmos és Károly házassága

Nem sokkal azután, hogy II. Erzsébet királynő sajnálatos módon elhunyt, Károly király a várakozásoknak megfelelően legidősebb fiát, Vilmost és feleségét, Katalint walesi hercegnek és hercegnének nevezte ki.


Ez a lépés rendkívül szimbolikus volt, hiszen Károly 64 évig volt walesi herceg, és első felesége, Diána a walesi hercegnéi cím szinonimájává vált. Bár Kamilla technikailag Wales hercegnéje lett, amikor 2005-ben hozzáment Károlyhoz, a néhai Diána iránti tiszteletből soha nem használta a szóban forgó címet.

Most tehát Vilmosra és Katalinra példátlan feladat vár: a saját útjukat kell járniuk, miután átvették ezeket az ikonikus címeket. De Grant Harrold, a korábbi királyi komornyik számára nem kétséges, hogy az új walesi család alkalmas a feladatra – nem utolsósorban azért, mert erős házasságban élnek, ellentétben Károly és Diána tragédiákkal teli szövetségével:

Vilmos és Katalin nagyjából olyan régóta házasok, mint Károly és Diána volt – nézd meg, hogy ők ketten még mindig egy teljes, 100%-os csapat, szóval ez nagyon más.

Ez is érdekelhet: Így fogja segíteni Vilmos herceg Károlyt a koronázás során

Grant úgy véli, Katalin sikere abban rejlik, hogy nem próbálja Diánát utánozni:

Katalin teljesen más háttérrel rendelkezik, azonban szinte egyidősek Vilmossal, egyetemista koruktól kezdve jártak. Együtt nőttek fel, családot alapítottak. Nem arról van szó, hogy ő volt a walesi herceg, majd feleségül vette őt. Együtt váltak azzá akik, szóval ez annyira más.

Nyilvánvalóan könnyebbséget jelent, hogy Vilmost és Katalint széles körben tisztelik, így az emberek azt szeretnék, hogy remek walesi herceg és hercegné legyen belőlük.

Cikkünk hasonló témában: Vilmos herceg elárulta, mi volt az eddigi legrosszabb ajándék, amit Katalinnak adott

Szinte tükörhatást látok Vilmos és Katalin, valamint a királynő és Fülöp herceg között, de 80 év különbséggel. Két nagyon hasonló pár, nagyon hasonló szerelem, nagyon hasonló kötelességtudat, de két nagyon különböző típusú királyi család, az egyik nagyon hagyományos, a másik nagyon modern, és ez is része ennek az átmenetnek

– mondta Grant.

Forrás: Marie Claire UK

A figyelmetekbe ajánljuk