Manapság már természetesnek vesszük, hogy az anyukák bármikor lefényképezhetik gyermekeiket. A mindig kéznél lévő okostelefonokkal könnyű a babák huncut arckifejezését megörökíteni, de a viktoriánus korban ez nem egészen így működött.
A csecsemők lehet, hogy fotogének és olykor iszonyú cuki képeket lehet róluk készíteni, de valljuk be: nem a legjobb modellek. A vakutól megijednek. Vonaglanak. Sírnak. Belepislognak a képbe. Saját lábujjaikat rágcsálják. Elalszanak. Nyáladzanak. És ha még napjainkban is iszonyú nehéz a fotósoknak, akkor gondoljunk bele milyen lehetett a 19. század végén az akkori technikákkal.
Ez is érdekelhet:Miért rémisztőek a középkori festményeken látható babák?
A 19. századi szülőknek fel kellett öltöztetniük a babájukat egy keményítős ruhába, a lehető legkorábbi érkezéssel a legközelebbi fényképész műtermébe, majd a fotósnak mielőbb be kellett állítania a családot a háttér előtt, ezzel egyidejűleg arra is figyelve, hogy mindenki 30 másodpercig teljesen mozdulatlan legyen. (Még leírni is fárasztó.)
A fő probléma az expozíció hossza volt. Bármilyen fényes is volt egy fotós műterme, akár fél percig is eltartott, amíg a kép a nedves kollódiumon rögzült.
Sokszor egy felnőttet is nehéz rávenni arra, hogy fél percig teljesen mozdulatlanul üljön, egy éber csecsemőt pedig szinte lehetetlen. A fotós bárkit, aki elég idős ahhoz, hogy egy székre üljön, úgy tudott pozicionálni, hogy egy elektromos székhez hasonló fejbilincset helyezett mögé. Egy kisbabát viszont csak úgy lehetett fényképezni, ha az édesanyja tartotta.
Bár rengeteg viktoriánus kori kép készült családokról, sok olyan is van, amelyen az anyák rejtve vannak. A nők babájukat tartják, miközben székeket, kanapét vagy műtermi hátteret imitálnak.
Ezt a módszert értelemszerűen akkor alkalmazták, amikor azt szerették volna, hogy a fotón csak a gyerek látszodjon. Az alakok persze teljesen nyilvánvalóak, így ezek a fotók a 21. századi néző számára meglehetősen bizarrnak tűnnek.
Riadt fejet vágó pólyások, akiket egy kaszás szorongat.
Rengeteg olyan fotós volt, aki csak arra szakosodott, hogy csecsemőket és idős embereket fotózzon. Az idős emberek ugyanúgy remegősek és nyűgösek lehetnek, és nehéz velük bánni, mint a csecsemőkkel. A fotósoknak tehát rengeteg fénnyel és türelemmel kellett rendelkezniük
–nyilatkozta Mark Osterman történész, aki úttörő szerepet vállalt a régi fotográfiai technikák újjáélesztésében.
Olvasd el ezt is! A francia király, aki azt hitte, hogy üvegből van a teste
A fotósok közül sok volt a nő akkoriban. Az 1860-as évekre a fotózás egyike lett azon kevés szakmáknak, amelyeket a középosztálybeli nők is elvégezhettek.Így 1861 és 1871 között a női fotósok száma megnégyszereződött. Férfi társaikhoz hasonlóan ők is képzettek lettek abban, hogy így vagy úgy, de stabilan tartsák a babákat. Néhányan például állatokat használtak a figyelem lekötésére: házi majmokat vagy ketrecbe zárt madarakat.
