Jóbarátok

A Jóbarátokon túl! 4 vígjátéksorozat a ’90-es évekből, ami egyből meghozza a jó kedvünket!

Joey, Monica, Chandler, Rachel, Ross és Phoebe – a mára már ikonikussá vált hatos, akik 10 éven keresztül tették vidámmá a mindennapjainkat. Igen, a Jóbarátok című vígjátéksorozat szereplőiről van szó, akik egyértelműen úttörők voltak a 1990-es években. De nem a Central Perk-i csapat volt az egyetlen, akik jó kedvre derítettek minket ebben az időszakban. Mutatunk 4 sorozatot a ’90-es évekből, amit még ma is imádunk!


​A dadus (1993-1999)

A fiatal, korábban kozmetikai termékeket értékesítő Fran Fine lesz a gazdag Broadway-producer, Max Shefield három gyermekének – Margaretnek, Brightonnak és Grace-nek – a dadusa. Franny korábban soha nem dolgozott bébiszitterként, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy egyből jó kapcsolatot ápoljon a gyerekekkel – és közben beleszeressen igazán sármos munkáltatójába. A szituációs komédia középpontjában a család összefogása áll, beleértve komornyikjukat, Nilest és üzlettársukat, C.C. Babcockot is.

Kaliforniába jöttem (1990-1996)

A Kaliforniába jöttem Will Smith karrierjének startpontja. A mára már Oscar-díjas színésszé avanzsált Smith egy fiatal nyugat-philadelphiai tinédzsert alakít, akit gazdag rokonaihoz küldenek Bel-Airbe. Smith próbál beilleszkedni, ám ez nem mindig jön össze neki, ez pedig komikus jelenetekhez vezet.

A sorozatnál csak egy népszerűbb dolog volt, az pedig maga a főcímdal, ami még néha a szórakozóhelyeken is felcsendült.

Seinfeld (1989-1998)

A lelki problémákkal küszködő New York-i stand-up komikus, Jerry Seinfeld, valamint hasonló helyzetben élő, szintén New York-i barátainak kalandjai – tulajdonképpen erről a 1990-es évek talán legnépszerűbb szériája, a Seinfeld.

A sorozat annyira szórakoztató volt, hogy a záróepizódját minden idők legnézettebbje lett.

Bír-lak (1987-1995)

A sorozat egy család tagjainak életét követi nyomon, köztük Danny Tannerét, aki felesége halálát követően egyedül neveli három lányát, DJ-t, Stephanie-t és Michelle-t. Tannernek szerencséje segítsége is van, a lányok bácsikái, Jesse és Joey.

Hasonlóan a legtöbb más vígjátéksorozathoz, a Bír-lak időnként komoly témákkal is foglalkozott, ezeknek legtöbbje a tinédzserek problémáival foglalkozott.

A figyelmetekbe ajánljuk