Vaszilij Vasziljevics Verescsagin előkelő orosz családban született 1842-ben, apja katonatiszti pályára szánta. Tengerészeti katonai iskolát végzett, megszerezte a tiszti rangot, majd szinte azonnal hátat fordított a hadseregnek, hogy festő lehessen. Apja állítólag közölte vele, hogy ha kitart döntése mellett, többé ne menjen haza. Ezután soha nem találkoztak már.
Szentpéterváron, majd Párizsban tanult festészetet, 24 évesen pedig visszatért Oroszországba. Ekkoriban a birodalom éppen Közép-Ázsiában terjeszkedett, Verescsagin pedig hivatalos művészként csatlakozott a hadjárathoz. Amit ott látott, egész további pályáját és világlátását meghatározta.
Nagyjából 500 orosz katona maradt az erődben, amikor egy több tízezres helyi sereg támadta meg a várost. Az ostrom nyolc napig tartott, és a művész maga is fegyvert ragadott, hogy részt vegyen a védekezésben. Mire a felmentő csapatok visszatértek, holttestek tömege feküdt az erőd falainál.
Az 1871-re elkészült A háború apoteózisa ennek az élményvilágnak lett a legsűrűbb lenyomata. Az alkotás közepén koponyákból emelt piramis magasodik. Bár távolról akár kövekből rakott halomnak is tűnhet, közelebb érve minden egyes darabról kiderül, hogy egy-egy ember koponyája.
A piramis évszázadokon át az uralkodói nagyság és maradandóság jelképe volt. Verescsagin ezt a szimbólumot fordította ki: nála a hatalom emlékműve szó szerint mások életéből épül fel. A kiszáradt föld, a halott fák és a háttérben álló romváros ugyanezt az üzenetet erősíti. A háború után itt semmi sem marad érintetlenül. A koponyák fölött köröző hollók pedig arra utalnak, hogy a pusztításból mindig akad, aki hasznot húz. A festő eredetileg Tamerlán kegyetlenségére utaló ajánlást szánt a képnek. A 14. században élt török-mongol hódítóról ugyanis évszázadokon át terjedtek történetek arról, hogy legyőzött ellenfelei koponyáiból emelt tornyokat.
Szemlélete élesen szembement a 19. századi hadifestészet megszokott világával. Az Orosz Birodalom közép-ázsiai hadjáratait és az ottani élet jeleneteit örökítette meg, később pedig a Balkánon látott háborús borzalmakból készített nagyszabású képsorozatot. Az ország tisztviselői azzal vádolták, hogy befeketíti a hadsereget, hazaáruló, és túl sok együttérzést mutat az ellenség iránt.
Kritikusai szerint szándékosan időzött a borzalmas részleteken, hogy sokkolja a közönséget. A későbbi III. Sándor cár állítólag egyenesen vadállatnak, illetve teljesen őrült embernek nevezte. Verescsagin azonban csak azt festette le, amit személyesen átélt. Később arról beszélt, hogy mindig könny szökik a szemébe, amikor felidézi a csatatér borzalmait.
Olvasd el ezt is!