vámpír

Inkább betegség, mint misztikus gonosz – a vámpírok eredettörténete

A vámpírok gyakran és sokféle formában tűntek fel a popkultúrában. Számtalan sorozat és film készült róluk. Tudjuk, hogy ódzkodnak a napfénytől, utálják a fokhagymát, koporsóban alszanak és bármit megtennének egy csepp vérért is. De kik voltak ők „valójában"?


A mai vámpírok – mármint ahogy ismerjük őket – sok tekintetben távol állnak a kelet-európai folklórban rejlő gyökereiktől. Ám ez nem jelenti azt, hogy az embereket kevésbé érdekelné a vérszívók körüllévő misztikum, s bár sokan démoni entitásnak vélik őket, sokkal kevesebb figyelmet fordítanak: a betegségre! De erre még visszatérünk.

Mi ez? Ki ez? Upir! Upir?

A vámpírokról szóló első ismert írásbeli említés körülbelül Kr. u. 1047-ben jelent meg óorosz nyelven, nem sokkal azután, hogy az ortodox kereszténység bekúszott Kelet-Európába. A vámpírokat pedig akkor upiroknak nevezték, amelynek eredete bizonytalan, de szó szerinti jelentése: az ünnepen vagy áldozaton lévő dolog", ami egy veszélyes szellemi lényre utalt, kiről az emberek úgy vélték, hogy megjelenhet a halottaknak rendezett rituálékon. (Későbbiekben pedig az upir szó használatának jelentése szimplán csak vérivóvá változott.) Tehát, ha akkoriban kimondtad volna, hogy upir, akkor tudták volna, hogy egy vérszívó gonosz valakire gondolsz.

Ez egyébként eufemizmus (szépítő kifejezés) volt, amelyet azért használtak, hogy elkerüljék a lény nevének kimondását, így sajnos a történészek talán soha nem fogják megtudni a vámpírok valódi nevét, és azt sem, hogy a róla szóló hiedelmek mikor bukkantak fel ténylegesen először.

Edvard Munch - V\u00e1mp\u00edr (1893)

Edvard Munch - Vámpír (1893)

commons.wikimedia.org

Betegségek és bűnbakkeresés

A vámpír folklórban sok más démoni lényhez hasonló funkciót töltött be: számos problémáért, de különösen a betegségekért okolták őket, amikor még nem ismerték a baktériumokat és vírusokat. Természetesen számos szakértő jó pár elméletet állított fel a különböző betegségek és a vámpírok kapcsolatáról.

De valószínűbb, hogy egyetlen betegség sem szolgál kielégítő válasszal, a vámpírmítoszok eredetét illetően, hiszen a vámpírokkal kapcsolatos hiedelmek az idők során sok-sok változáson mentek keresztül. De! Kivételek márpedig mindig vannak. Ez esetben is. Ez pedig a veszettség.

Ez a betegség az „őrület" latin kifejezésből származik. Ez az egyik legrégebben elismert betegség a bolygón, amely ugyebár állatról emberre is képes átfertőzni, és elsősorban harapással terjed – ami nyilvánvaló utalás egy klasszikus vámpíri magatartására.

(Erről pedig eszembe jutott az Interjú a vámpírral egyik jelenete, amikor – a még vámpírként is rendkívül jóképű – Brad Pitt két uszkárt csócsál önmagából kikelve.)

brad pitt interj\u00fa a v\u00e1mp\u00edrral

IMDB

A veszettség továbbá a fénytől való félelemhez, megváltozott alvási szokásokhoz és fokozott agresszióhoz vezethet, ezek pedig szintén olyan tünetek, amelyeket a vámpírokhoz társítanak.

A második betegség a pellagra, amelyet a niacin (B3-vitamin) vagy a triptofán nevű aminosav hiánya okoz. A pellagra bőrgyulladást, hasmenést, demenciát és súlyosabb esetekben halált okozott. Sokan elviselhetetlenül érzékenyek lettek a napfényre, emiatt pedig hófehérré vált a bőrük.

Bár a pellagra csak a 18. században jelent meg Kelet-Európában, évszázadokkal azután, hogy a vámpírhiedelmek eredetileg megjelentek.

Félelem

Mind a pellagra, mind a veszettség, sőt a későbbiekben a tuberkulózis is fontos szerepet játszottak a vámpírok történetének egy kulcsfontosságú időszakában, az úgynevezett vámpírpánik idején. Az emberek azt hitték, hogy a tuberkulózis valójában a vámpíroknak köszönhető. Ez az őrült félelem pedig odáig fajult, hogy az emberek kiásták azokat, akik tuberkulózisban haltak meg, és szíven szúrták őket.

A későbbiekben pedig, hogy ne kelljen (hullát gyalázniuk) fáradozniuk karót döftek a holttestekbe, illetve fokhagymával borították be a vámpírnak vélt halott emberek testét.

De miért alakult ki egyáltalán a vámpírhisztéria? A betegség volt az elsődleges bűnös, de Kelet-Európában csak nyavalyák okoztak nehézségeket, hanem a politikai és vallási felfordulások is. Ez némileg hasonló napjainkkal, amikor a világ politikai változásokkal és a koronavírus-járvánnyal küzd. Hiszen a vélt társadalmi összeomlás, akár valós, akár képzelt, drámai társadalmi reakciókhoz vezethet (pl. összeesküvés-elméletek a vakcinákkal).

(BigThink)

A figyelmetekbe ajánljuk