A történelem 6 leghűségesebb kutyájának története könnyeket csal a szemünkbe
A kutyákat nem véletlenül hívjuk az ember legjobb barátjának: több mint tizenötezer éve élnek mellettünk, segítettek vadászni, őrizni, túlélni a hideget, de ami igazán különlegessé teszi őket, az a feltétlen ragaszkodásuk. A történelem során volt néhány kutya, akik ezt a hűséget olyan végletekig vitték, hogy példájuk máig megindítja az embereket.
A 19. századi Edinburgh egyik legismertebb alakja nem ember volt, hanem egy apró skye terrier. John Gray éjjeliőr kutyája gazdája halála után sem hagyta el társát: amikor Gray 1858-ban tuberkulózisban meghalt, Bobby egyszerűen lefeküdt a sírjára a Greyfriars temetőben, és ott is maradt. Tizennégy éven át őrizte a sírt, esőben, hóban, fagyban. Csak enni ment el naponta egy közeli kávézóhoz, majd visszatért a helyére. Hűsége annyira ismertté vált, hogy végül még a városi kutyarendeletek alól is felmentették. Halála után szobrot kapott, amely ma is Edinburgh egyik jelképe.
Bobbie története az Egyesült Államokban vált legendává. Az oregoni Brazier család kutyája egy indianai utazás során veszett el, miután egy benzinkútnál összetűzésbe keveredett más kutyákkal. Fél év telt el anélkül, hogy bármit tudtak volna róla, amikor Bobbie egyszer csak megjelent az oregoni otthánánál. Nyolc államon gyalogolt át, több mint négyezer kilométert tett meg, ráadásul téli körülmények között. Mancsai elkoptak, teste legyengült, de egyetlen cél lebegett előtte: hazatalálni. A történet hatalmas visszhangot kapott, és Hollywoodig is eljutott.
Montana egyik vasútállomásán ma is emlékmű áll egy juhászkutyának, aki soha nem adta fel a várakozást. Shep gazdája 1936-ban kórházba került, majd meghalt. A kutya ott volt, amikor a holttestet vonatra tették, hogy hazaszállítsák a családhoz. Ettől a naptól kezdve Shep minden egyes vonat érkezését ellenőrizte, remélve, hogy gazdája egyszer visszatér. Öt és fél éven át élt az állomáson, a dolgozók gondozták, ő pedig rendíthetetlenül figyelte a szerelvényeket. Hűsége végül tragikusan ért véget, amikor egy beérkező vonat elütötte.
Japán legismertebb négylábúja már életében legendává vált. Hidesaburō Ueno professzor minden reggel együtt sétált akita kutyájával a tokiói Shibuya állomásra, délután pedig ott találkoztak újra. Amikor a professzor 1925-ben hirtelen meghalt, Hacsikó erről mit sem tudott. Másnap is, és azután is kiment az állomásra, pontosan ugyanarra a helyre. Kilenc éven át minden nap ott várta a gazdáját, egészen a saját haláláig. Története Japánban a hűség szimbólumává vált, szobra ma is találkozóhely Shibuyában.
A név maga is hűséget jelent, de erre Fido valóban rászolgált. Olaszországban, a második világháború idején Carlo Soriano minden este hazafelé tartva találkozott kutyájával a buszmegállóban. Egy 1943-as bombázás során azonban Soriano meghalt, a kutya pedig a következő tizenhárom évben minden egyes este kiment a megállóba, és várta a gazdáját. A falubeliek ismerték és tisztelték, végül hivatalosan is Luco díszpolgárává nyilvánították.
A brit hegyekben játszódó történet a hűség egyik legmegrázóbb példája. Graham Nuttall és border collie-ja, Ruswarp 1990 januárjában indult túrázni, de soha nem tértek vissza. A gazda holttestét csak hónapokkal később találták meg, a kutya pedig végig mellette maradt a zord körülmények között. Tizenegy héten át őrizte gazdáját, míg végül annyira legyengült, hogy alig tudták megmenteni. Ma szobra áll egy vasútállomáson, emlékeztetve arra, hogy a hűség a kutyáknál a végsőkig tart.
Olvasd el ezt is!