
Tom Holland szerint ez a szerep minden fiatal brit színész karrierjének csúcsa
Ramsay a Scrambled című YouTube‑műsorában faggatta a fiatal tehetséget arról, hogy vajon igazak-e a pletykák, és valóban esélyes-e Bond szerepére. Holland csak mosolygott és így válaszolt:
A 29 éves színész tartotta magát ahhoz, hogy nem válaszolhat a kérdésre, de annyit azért hozzátett, hogy reméli, eljut majd egyszer a 007-es szerepéig, hiszen minden fiatal brit színész számára ez jelenti a színészi pályafutás csúcsát – derül ki az Entertainment Weekly cikkéből. A sztárséf azonban ezután sem hagyta annyiban az ügyet, és tovább kérdezősködött:
Holland ezen a ponton csak annyit mondott, hogy most is nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen álmodni sem mert volna olyan karrierről, mint amilyet eddig kialakított.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Eufória sztárja, Sydney Sweeney a legesélyesebb a következő Bond-lány szerepére, és azt is tudjuk, hogy Denis Villeneuve-t bízták meg a film rendezésével, de arról továbbra sincsenek információk, hogy ki lesz a főszereplő.
Amióta Daniel Craig bejelentette, hogy a Nincs idő meghalni (2021) lesz az ötödik és egyben utolsó Bond-filmje, évek óta tartanak a találgatások arra irányulóan, hogy ki lesz az utód. 2024 márciusában egy brit bulvárlap azt állította, hogy Aaron Taylor-Johnson áll a legközelebb a szerephez, de egy bennfentes szerint ez egyáltalán nem felelt meg a valóságnak. Cillian Murphy neve is felmerült korábban, akit még Pierce Brosnan is támogatott – szerinte Murphy fantasztikus Bond lenne. Rajta kívül azonban számos más színész neve is szóba került, hivatalos döntés viszont még nem született.
Habár a következő ügynök személye lassan már az egész világot lázban tartja, egy dolog biztos: Villeneuve nagyon szoros kapcsolatban áll a Bond-filmekkel. Így nyilatkozott rajongásáról:
Míg a következő 007-es ügynökről szóló produkció előkészületei zajlanak, addig Holland sem pihen: a napokban számoltunk be arról, hogy kezdetét vette a Spiderman: Brand New Day forgatása, a fiatal színész pedig ismét belebújt Pókember-jelmezébe – az Instagramon osztott meg két werkfotót, melyeken már teljes kosztümben látható.
Olvasd el ezt is!