IMDb/20th Century Fox
augusztus 02., 2025  ●  Kultúra

James Cameron animációs sorozattal bővítené az Avatar-univerzumot

A nagy népszerűségnek örvendő Avatar világa új irányt vehet: James Cameron rendező a közelmúltban árulta el, hogy szeretné a franchise-t animációs területre is kiterjeszteni – akár egy antológiasorozat, akár egy egész estés film formájában is.

A háromszoros Oscar-díjas James Cameron az Avatar: Tűz és hamu című filmje kapcsán tett nyilatkozatában elmondta, hogy már beszélt is a Disney-vel az ötletéről – olyan történeteket szeretne bemutatni, amelyek Pandora világában játszódnak, de egészen más szemszögből közelítik meg azt. Így fogalmazott a rendező:

Olyan animációs antológiasorozatot szeretnék, ami ugyanebben a világban játszódik, de olyan történetekkel, amikre senki sem számítana.

Fotó: Featureflash Photo Agency/Shutterstock

A Titanic és az Avatar-filmek rendezője hozzátette, hogy az ötletből egy egész estés animációs film is születhetne, amit akár a mozikban is láthatna a közönség. Cameron példaként az Animátrix című animációs produkciót említette, amely a Mátrix világát bővítette ki rövidfilmekkel. Szerinte az Avatar univerzumát is hasonlóképpen lehetne mélyebb rétegekkel gazdagítani.

Egy animációs feldolgozásban nagyobb fókusz kerülhetne a háttértörténetekre, vagy olyan eseményekre, amelyek a filmekben nem szerepeltek. Például: ki jelent meg először Pandorán? Milyen volt az első expedíció? Gyakorlatilag bármerre el lehetne indulni az ötlet kapcsán.

A rendező ugyanakkor bevallotta, hogy az Avatar: Tűz és hamu munkálatai rengeteg idejét és energiáját elvették, így az animációs projektek még csak korai tervezési fázisban vannak – írja a Deadline.

Egyelőre csak ötleteket gyűjtünk, valamint meg kell találnom azokat a tehetséges alkotókat, akik szívesen dolgoznának ezen a projekten.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, megjelent az Avatar: Tűz és hamu első előzetese. A filmről a 70 éves rendező azt is elárulta, hogy a 3 óra 12 perces A víz útjánál is hosszabb lesz, ezért meglehetősen elszántnak kell majd lennünk ahhoz, hogy az év végén moziban nézzük meg. A produkciót a tervek szerint 2025. december 19-én mutatják be – három évvel az Avatar: A víz útja után. Míg az előző rész Pandora vízi népét, a Metkayina klánt mutatta be, addig a Tűz és hamu egy új népcsoporttal, a Hamutörzzsel (Ash People) ismerteti meg a nézőket.

Cameron, habár nemrég még a visszavonulásáról beszélt, most egy új, az Avatartól teljesen független filmmel is fel akarja rázni az emberiséget: Charles Pellegrino Ghosts of Hiroshima című, hamarosan megjelenő könyvét készül megfilmesíteni.

Nyitókép: Avatar (illusztráció) / IMDb/20th Century Fox

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök