Thomas Midgley Jr

A férfi, aki véletlenül a legtöbb embert ölte meg a világon

Egy tudós, aki egymaga több kárt okozott a világnak, mint bármely más ember valaha is. Ő volt Thomas Midgley.


Midgley feltaláló családból származott. Apja a ma is használt autógumik megalkotásában segédkezett, nagyapja pedig feltalálta rókafarkú fűrészt. Azonban ezen találmányok egyike sem okozott akkora kárt, mint Midgley innovációja.

1905-ben megszállottan tanulmányozni kezdte a periódusos rendszert. Ez a rajongása pedig a halálát okozta, akárcsak több millió más embernek.

A Midgley úr által hátrahagyott örökség a mérgezés és a halál öröksége. Mivel nemcsak az ólmozott benzint találta fel, de az ő nevéhez fűződik a CFC vegyület is, amely óriási kárt okozott a bolygónak. Olyannyira, hogy a montréali jegyzőkönyv ózonréteget károsító hatása miatt be is tiltotta.

Az ólombenzint egyébként a 20. század elején jelen lévő „benzinprobléma" megoldására találta fel. 1921-ben Midgley megtalálta a módját, hogy ólom és bróm hozzáadásával megváltoztassa a benzin kémiai összetételét. Az általa feltalált ólmozott benzin vonzó megoldásnak számított a silány üzemanyag feltúrbozására. A vállalat az anyagot „etilnek" nevezte, és sem a reklámokban, sem a sajtóközleményekben nem tett említést az ólomról. Ez pedig egy fatális tévedés gyönyörű példája volt.

Sajnos ennek az új anyagnak a gyártása szörnyű halálhoz vezetett, ami hallucinációval, őrültséggel és teljes elbutulással járt. Kiderült, hogy az ólommérgezés közel sem annyira gyámoltalan, mint ahogyan azt gondolták.

A következő évtizedekben a kutatók és az egészségügyi bizottságok megállapították, hogy a benzinhez adott ólomadalékok rendkívül mérgező szennyező anyagok, amelyek bizonyítottan a gyermekek vérében és agyában rendellenességeket okoznak. Aztán ott voltak még antiszociális viselkedésre utaló jelek és a látványosan lecsökkent IQ-szint is.

Pinterest

Nem meglepő, hogy az ólmozott benzin hét gyári munkást ölt meg a termékfejlesztés korai szakaszában.

1928 körül Midgley-t áthelyezték a General Motors leányvállalatához, a Frigidaire-hez. Feladata pedig az volt, hogy biztonságosabb és megfizethetőbb hűtőközeg-pótlókat hozzon létre. Ekkor alkotta meg a később „freon" néven ismert anyagot, amelyet a vállalatok hűtőközegként használtak a légkondicionáló berendezésekben, valamint aeroszol spray hajtógázként.

1974-ben azonban a tudósok megerősítették, hogy a freon és más CFC-k az ózonréteg romlását okozzák, és veszélyeztették a Föld természetes védelmét a káros napsugarakkal szemben. A freon gyártását a fejlett országokban éppen ezért 1996-ban, a fejlődő országokban pedig 2010-ben tiltották be.

Thomas Midgley Jr. is ólommérgezést kapott, majd 1940-ben, 51 éves korában lebénült. Fogyatékossága miatt egy bonyolult zsinór- és csigarendszert fejlesztett ki, hogy továbbra is mozogni tudjon valamelyest. 1944-ben azonban belegabalyodott a szerkezetbe és megfulladt.

Találmányai évtizedekig károsították teljesen véletlenül a bolygót és az emberi egészséget, ám rengeteg elismerést kapott.

1941-ben az Amerikai Kémiai Társaság Midgley-nek adományozta legmagasabb kitüntetését, a Priestley-érmet. Majd ezt követte 1942-ben a Willard Gibbs-díj. Két tiszteletbeli címet is kapott, és beválasztották az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájába. 1944-ben pedig az Amerikai Kémiai Társaság elnökévé választották.

A figyelmetekbe ajánljuk