Nehéz elképzelni, hogy a 20. század számos kulcsfontosságú momentuma mögött egy magyar fizikus szakértelme és leleményessége húzódott meg. Pedig pontosan így volt. A hidrogénbomba atyjának nevezett tudós kihívásokkal és ellentmondásokkal teli élete enyhén szólva sem nevezhető mindennapinak. Az alábbi cikkben a ma 115 éve született Teller Edére emlékezünk.
Fiatalság és menekülés
Telller Ede 1908. január 15-én született Budapesten Teller Miksa és Deutsch Ilona gyermekeként. Tipikus polgári család volt az övék, az ifjú Tellert már egészen fiatalon zongoraórákra járatták, a nevelőnője pedig angol nyelvre tanította, ezek a dolgok azonban csak minimálisan érdekelték őt, hiszen már ekkor a számok bűvöltében élt. Ebből adódtak problémái is, apja ugyanis nem akarta, hogy az akkor kamasz fiából matematikus legyen – mondván, nem lenne biztosított a megélhetése, így végül kiegyeztek a vegyészmérnök szakban.
A magyar egyetemi időszak viszont rövidre sikeredett, 1926 januárjában, az akkor már jó ideje működő Numerus Clausus – a zsidó származású hallgatók egyetemi felvételi arányát korlátozó törvény – okán Teller úgy érezte, hogy nincs maradása Magyarországon.
Az itthon töltött idő azonban komoly alapot adott a lelkes fiatalnak, ugyanis az apja még jóval a távozása előtt bemutatta a fiát a hazai tudományos élet legnagyobb tehetségeinek. A névsor meglehetősen illusztris volt: a később marslakók becenéven elhíresült magyar tudóstársaság tagjai, Neumann János, Szilárd Leó és Wigner Jenő hamar lenyűgözték a tinédzser éveiben járó fiút, aki akkor még nem is sejthette, hogy ez a három férfi mekkora hatással lesz az életére.
Emellett Teller idősebb korában számos alkalommal kifejtette, hogy a magyar nyelv ismerete és használata óriási hatással volt a gondolkodására és a munkáira, sőt határozottan állította, hogyha nem a magyar lett volna az anyanyelve, akkor maximum egy közepes gimnáziumi tanár lett volna belőle.
Szakmai áttörés
Teller a távozása után Németországban, Kalsruhéban folytatta tanulmányait, ahol 1927-ben egy sorsfordító eseményen vett részt. Hermann Mark kvantummechanikáról tartott előadása ugyanis olyannyira magával ragadta az akkor 19 éves fiatalt, hogy Teller azonnal elhatározta, hogy a fizika felé veszi az irányt. Ez kifejezetten jó döntésnek bizonyult. 1930-ban fizika doktori címet szerzett, és az elkövetkezendő években számos nagyvolumenű német és nemzetközi kutatásban vett részt, ami megalapozta a szakmai hírnevét. A ’30-as évek elején olyan nagynevű kutatókkal dolgozott együtt, mint James Franc vagy éppen Niles Bohr.
A németországi kutatásai közül egyértelműen a molekulák és ionok geometriai torzulásával foglalkozó Jahn–Teller-effektus emelkedik ki a leginkább, amit végül 1937-ben publikáltak.
Teller Ede életében ez az időszak nemcsak a tudományos életbe való betörésről maradt emlékezetes: nem sokkal a doktori címe megszerzése előtt óvatlanul leugrott egy villamosról és elvesztette az egyik lábfejének egy részét. A nyilvánvaló nehézségek mellett ez az incidens nem gátolta meg a kutatót a szórakozásban, orosz származású amerikai kutatóval, George Gamowval például óriási motorkerékpártúrákon vettek részt – így szól legalábbis a legenda.
Photo12/Universal Images Group via Getty Images
Teller Magyarországgal való kapcsolata nem teljesen szakadt még meg ebben az időben, de ennek is megvolt a maga oka: 1933-ban feleségül vette gyermekkori szerelmét, az akkor még Budapesten élő Schütz-Harkányi Augusztát, akit leginkább csak Mici néven ismertek.
1934-ben aztán a német karrierjének is búcsút kellett mondani, hiszen a tinédzserkori démonja ismét utolérte: Adolf Hitler hatalomra jutása után úgy érezte, nincs maradása, és a már említett Gamov hívására Washingtonba költözött.
II. világháború és a Manhattan-terv
Az Amerikába való költözés nem csupán az új légkör, hanem a szakmai változások miatt is fontos volt. 1938-ban Gamovval együtt dolgozták ki a termonukleáris fúziót leíró munkájukat, ebből is jól látszik, hogy az akkor 30 éves Tellert egyre jobban érdekelte a magfúzió témája, ami a későbbi karrierje szempontjából fontos faktornak számított.
A ’30-as évek végére a náci Németország hátborzongató tudományos előretörése szabályosan sokkolta az Amerikában élő európai tudósokat. A Tellert, Szilárd Leót, Wigner Jenőt és Albert Einsteint is magába foglaló tudományos elit a háború kitörése előtt nem sokkal elérkezettnek látta az időt arra, hogy komolyabb lépéseket tegyen Hitler megfékezésére.
Ekkor született meg az azóta legendássá vált Szilárd-Einstein levél, amely egy Franklin D. Roosevelt elnökhöz címzett segélykiáltásnak is betudható. A szöveg felhívta Roosevelt figyelmét arra, hogy a náci tudósok segítségével Hitler egy óriási nukleárisenergia-terv megvalósítását viszi véghez, ami lényegében egyfajta speciális atombomba megalkotásához vezethet.
A tudósok továbbá erőteljesen javasolták az elnöknek, hogy válaszul az amerikaiak is kezdjék meg a nukleáris fegyverkezést. Külön érdekesség, hogy ugyan Einstein neve is szerepel a levél címében, ám a szöveg tartalmát főleg a „magyar trió”, a Teller-Szilárd-Wigner hármas fogalmazta meg.
Teller Ede azonosítójelvénye, amit a Manhattan-projekt során használt
© CORBIS/Corbis via Getty Images
Nem túlzás azt állítani, hogy ez a szöveg alapozta meg a későbbi Manhattan-tervet, ami 1942-ben indult el, nem sokkal az USA II. világháborúba való belépése után, amit leginkább a Pearl Harbour elleni japán támadás eredményezett.
Teller és számos magyar kutató aktívan közreműködtek a – főleg Los Alamosban végzett – Manhattan-projektben, amelyet Robert Oppenheimer vezetett.
Az atombomba végül 1945-ben elkészült, és az amerikaiak ebben az évben le is dobták azt Nagaszakira és Hiroshimára, amely ugyan tényleg elérte, hogy a japánok kilépjenek a háborúból, de a becslések szerint ez körülbelül 200 ezer ember életébe került.
Egyes források szerint az előbb említett tragédia miatt például Einstein kifejezetten megbánta, hogy aláírta azt a bizonyos levelet.
Tudósból befolyásos politikai szereplő
Teller Ede a Szilárd-Einstein levél és a Manhattan-terv okán nagy hírnévre tett szert az USA-ban, és az akkor már a Chicagói Egyetem egyik vezető kutatójaként dolgozó szakember egyre komolyabb lobbitevékenyéséget folytatott a már a háború idején elkezdett ötlete megvalósítása érdekében, ami történetesen a hidrogénbomba kifejlesztésére irányult. Azért tartotta fontosnak ezt a projektet, mert biztos volt benne, hogy az akkorra már első számú ellenségnek számító szovjetek is hasonlóval kísérleteznek – utólag kiderült, hogy igaza is volt.
Fontos elhelyezni azonban az eseményeket térben és időben is: a „sikerességét” leszámítva az atombomba óriási társadalmi konfliktust generált Amerika-szerte is. 1949-ben Teller volt a leghangosabb szószólója a hidrogénbomba kifejlesztésének, annak ellenére, hogy az Oppenheimer vezette Atomenergia Bizottság leszavazta az ötletet.
Tellernek azonban sikerült meggyőznie Truman elnök legbelsőbb körének tagjait, így zöld utat kapott a projekt, ami 1952-ben meg is valósult. Mondani sem kell, hogy ez óriási győzelmet jelentett a magyar tudós számára. Ugyanebben az évben egyébként kinevezték az általa szorgalmazott intézmény, a Lawrence Livermore National Laboratory igazgatójának is.
A hidrogénbombának egy előnye azért mégiscsak van. Senki soha nem használta
– írta Teller a Légiposta című könyvében.
Teller azonban pár év múlva kiszorult a tudóstársadalom kegyeiből, mivel egy Oppenheimer ellen indított 1954-es vizsgálat során megbízhatatlannak nevezte a Manhattan-terv vezetőjét. Sokak szerint a kollégái sosem bocsátották meg neki ezt a vallomást, sőt évekkel később maga Teller is elismerte, hogy máshogy kellett volna cselekednie.
Teller Ede kezet fog Ronald Reagan amerikai elnökkel a Fehér Házban.
Teller nem sokáig maradt munka nélkül, a fizikusok elitjéből való kiszorulása azt eredményezte ugyanis, hogy egyre közelebb került a hadászathoz és a nagypolitikához.
Az elkövetkezendő évtizedekben amerikai elnökök jöttek-mentek, de nem nagyon volt olyan államfő, aki ne kért volna Teller szakértelméből – Kennedy elnök 1962-ben például Enricho Fermi-díjjal tüntette ki őt –, aki a hidegháborús fegyverkezés egyik legfőbb szószólója volt, mivel kifejezetten tartott a Szovjetunió által képviselt fenyegetéstől. Nem meglepő módon a szovjetek sem szívlelték a magyar tudóst, a ’80-as években például Mihail Gorbacsov nem volt hajlandó kezet fogni vele egy szovjet-amerikai csúcstalálkozón.
Teller szovjetellenességébe egyébként az is könnyedén közrejátszhatott, hogy a Magyarországon maradt családtagjait a holokauszt okozta tragédiát követően a szocialista rendszer is alaposan kikezdte.
Teller Ede politikai súlyát az is remekül ábrázolja, hogy ő volt az 1983-ban Ronald Reagan által bevezetett Csillagháborús terv egyik szülőatyja, amely a földi és űrbéli telepítésű fegyverek használatát foglalta magában különböző stratégiai atomfegyvereket hordozó ballisztikus rakéták megfékezése ellen. Nem meglepő módon ezt is a szovjetek ellen fejlesztették ki.
Egyesek szerint a Teller által szorgalmazott és forszírozott fegyverkezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió végül darabjaira hullott.
A harcászati szerepvállalás mellett fontos megemlíteni a magyar szakember azon eredményeit is, amelyeket az atomenergia lakossági alkalmazásában ért el. Teller 1945-től 1947-ig ugyanis a Reaktorbiztonsági Bizottság elnöke volt és az ő felügyelete alatt állították le az urán-grafit-víz típusú reaktorokat az USA-ban, illetve többek között az ő nevéhez is kötődik a bolondbiztosnak is becézett TRIGA-reaktorok kifejlesztése is. Az előbbi eredmény azért számít kifejezetten fontosnak, mivel a ’80-as években a csernobili katasztrófáért jelentős részben egy urán-grafit-víz típusú reaktor volt a felelős.
Visszatérés Magyarországra és Teller Ede megítélése
Teller Ede előtt a rendszerváltás után megnyílt a hazalátogatás lehetősége. 1990-től kezdve rendszeresen Magyarországra jött különböző meghívásoknak eleget téve. A hazai közélet szereplői pedig számos kitüntetéssel látták el, ilyen volt például a Magyar Köztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje, vagy épp a Magyar Corvin-lánc, de emellett a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, illetve a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora és az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli professzora is lett.
Érdemes néhány szót ejteni Teller nemzetközi megítéléséről is: ugyan mindenki elismeri a nagyszabású tudományos felfedezéseit, mégis sokan úgy emlékeznek rá, mint arra az emberre, aki aktívan szerepet vállalt két tömegpusztító fegyver megalkotásában is, illetve gyakran felróják neki azt is, hogy túlzott befolyást szerzett a nagypolitika játszóterén is.
