Óriási hála Thomas Edisonnak az egységes telefonos üdvözlésért, hiszen ha Alexander Graham Bellnek lett volna igaza, mindannyian úgy beszélnénk, mint a kalózok.
Amikor csörög a telefonunk – miután persze alaposan ellenőriztük a hívószámot – felvesszük, és azt mondjuk: „halló". De ha megfogadtuk volna Bell tanácsát, egyszerűen csak annyi hagyná el a szánkat, hogy: „ahoj".
Az ahoj szó egy sokkal régebbi szó, mint a halló, és a holland hoi kifejezésből származik, ami szintén egyfajta üdvözlés. Bell pedig annyira biztos volt benne, hogy ez a szó tökéletes telefonbeszélgetés-indító lesz, hogy élete végéig ezt használta. Thomas Edisonnak azonban egészen más elképzelései voltak a telefonos köszöntésről, így ő volt az, aki a hallót javasolta megfelelő üdvözlésként, riválisa bosszúságára.
Abban az időben a telefonokra úgy gondoltak, mint a modern walkie-talkie-kra, ahol a vonal állandóan nyitva maradt, így a vállalkozások akkor kommunikálhattak egymással, amikor csak akartak. Csak éppen az nem tudták, hogy mivel jelezzenek egy új beszélgetés kezdeményezésére. Ezért Edison azt javasolta pittsburghi Central District and Printing Telegraph Company elnökének, hogy a halló lenne a legjobb módja annak, hogy felhívjuk valakinek a figyelmét.
