alpesi tehenek kolomppal
Fotó: Vincent Etter/Unsplash

Tehenek miatt háborúznak egymással a mesés svájci falu lakói

A tehénkolompok jellegzetes kongó hangját szinte mindenki Svájchoz köti. A már-már nemzeti kincsnek minősülő dallam miatt azonban egy alpesi falu lakói között konfliktus alakult ki. Az állatok erről persze mit sem sejtenek.


Aarwangen faluja pontosan úgy fest, ahogy a békés legelőket elképzeljük. A távolban a fenséges, hófödte Alpok látható, a település mellett a gyönyörű Aare folyó csörgedezik és még az itt lakó 4700 fő sem jelent tömeget.

Ez is érdekelhet: Elegük van a svédeknek, folyamatosan összekeverik őket ezzel az országgal

A falu középkori kastélyával, számos templomával és hagyományos parasztházaival eléggé csalogató a turisták számára. Továbbá sokan le is telepednek itt, mivel mindössze egy órányira van a központi városoktól: Berntől, Zürichtől és Bázeltől is.

A sok pozitívumot az utóbbi időben azonban beárnyékolja egy megosztó tényező az ide költözők és a régóta itt lakók közt: az őshonos tehenek kolompolása.

Legalább két család hivatalosan panaszt tett a falusi tanácsnál, és kérte, hogy az állatokra szerelt kicsi harangokat éjszakára távolítsák el – írja a BBC. Minderre az ide született helyiek és a falu megmaradt gazdálkodói – Niklaus Lundsgaard-Hansen polgármester szerint – a kultúrájuk elleni támadásnak, személyes sértésnek érzik.

alpesi t\u00e1j tehenekkel

Fotó: Getty Images

A jó svájci hagyományoknak megfelelően hamarosan petíciót is szerveztek a faluban, amelyben aláírásokat gyűjtöttek a kolompok megtartása érdekében. Mint írják:

Mi, svájciak meg akarjuk őrizni és a jövőben is fenn akarjuk tartani a megélt hagyományainkat.

Ezt is olvasd el! Rangsorolták a világ legbiztonságosabb országait – két szomszédunk is az élmezőnyben

Andreas Baumann gazda szilárdan hisz abban, hogy ez az egész jelenség a svájci lélek lényeges részét képezi:

Amint meghallom őket, tudom, hogy otthon vagyok.

Az aláírásgyűjtés kapcsán néhány nap alatt több mint 1000 szignó gyűlt össze. Ezt ünnepélyes keretek között adták át a község hatóságainak – helyben készült kolbászok kíséretében.

Régóta bevett hagyomány a kolomp használata. A csordák, különösen nyáron, amikor magasan az Alpokban és gyakran meredek lejtőkön legeltek, ezek a hangjelzők létfontosságúak voltak a nyomon követésükhöz. Az idősebb gazdák még a mai napig mesélik, hogy minden egyes tehenet a saját kolompjának hangja alapján ismernek fel. Manapság ugyanakkor már a tehenek elektronikus chipekkel rendelkeznek, és idejük nagy részét elkerített legelőkön töltik

Idén év végén Aarwangen lakossága nyilvános gyűlésre jön össze, hogy szavazzon a kérdésben. Mindezt úgy, hogy időközben a két indítványozó közül az egyik visszavonta panaszát, míg a másik már elköltözött.

A figyelmetekbe ajánljuk