squid game netflix
Netflix

A Squid Game harmadik évada minden eddiginél véresebbnek ígérkezik

A játék véresebb lesz, mint valaha: megérkezett a Squid Game 3. évadának előzetese

Kevés hátborzongatóbb széria robbant be olyan erővel a legnépszerűbb sorozatok közé, mint a Squid Game. A Netflix dél-koreai túlélőjátéka 2021 őszén vált világsikerré, majd a második évaddal visszatért Gi-hun története, akit immár nem csupán túlélőként, hanem a rendszer ellen fellépő lázadóként láthattunk. Azonban az évadzáróban a Frontember – azaz Lee Byung-hun karaktere – keresztülhúzta a terveit, így a játék folytatódik, még sötétebben, mint valaha.


A Netflix most bemutatta a harmadik évad első előzetesét, amely előrevetíti a végső leszámolást Gi-hun és a Frontember között.

Ezt is olvasd el! Triplán ütnek: 6 legendás filmtrilógia, amit egyszer mindenkinek látnia kell

A Screen Rant információi alapján

a sikerszéria Gi-hun történetének végső fejezetéhez érkezik, aki most már nem csupán a saját életéért, hanem a többi játékos megmentéséért is harcol.

Az előzetes több új karaktert és játékot is bemutat. Az egyik jelenetben rózsaszín egyenruhás őrök egy fekete dobozt visznek, benne Gi-hunnal, máshol pedig láncra verve tűnik fel.

A legújabb játék során a szereplők piros vagy kék golyókat húznak egy automatából, a helyszín pedig egy kés alakú előcsarnokkal utal a következő kör brutalitására.

A Netflix által közétett fotókon pedig azt láthatjuk, hogy Jun-hee piros golyót választ, míg Yong-sik és anyja, Geum-ja egymást vigasztalják. Egy poszteren Gi-hun fekete dobozok között áll, melyek a halott játékosok nyughelyei lehetnek.

Még több érdekesség! 6 kiváló sorozat, ha imádtad a Kamaszokat

A rövid előzetes alapján a harmadik évadban a piros és kék csapat között minden eddiginél véresebb összecsapás várható.

(A Squid Game 3. évadának premierje: június 27., Netflix)

A figyelmetekbe ajánljuk